F1: Viselkedjen, uram! A királynő megdorgálta Hamiltont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.27. 14:51
null
Lewis Hamilton utólag mosolyogva beszélt a királynővel közös ebédjéről (Montázs: hellomagazine.com)
Lewis Hamilton a minap együtt ebédelt Nagy-Britannia királynőjével, de nem volt sok köszönet benne: II. Erzsébet ugyanis megdorgálta a Formula–1 világbajnokát, mert nem tartotta be a szigorú etikettet.

„Meghívást kaptam egy ebédre, amelyen a királynő mellé ülhettem. Nagyon izgatott voltam, amint leültünk, elkezdtem beszélgetni vele, de ő szigorú arccal a túloldali szomszédomra mutatott, hogy most vele beszélgessek. »Uram, először azzal a szomszédjával társalogjon, én is elfordulok, majd visszatérek önhöz.« Nagyon kedves hölgy, később tényleg beszélgettünk arról, hogyan tölti a hétvégéit, beszéltünk zenéről és a házakról is. Nagyon vagány volt” – mondta Hamilton a BBC-nek.

A brit lapok persze utánajártak a szigorú előírásoknak.

„Az ilyen étkezéseken felváltva ültetik le a nőket és a férfiakat. Az etikett szerint a hölgyek az első fogás előtt és alatt a baljukon ülő férfiakkal beszélgetnek, mert a királynő is ezt teszi, és a balján ülő vendég a legrangosabb. A jobbján ülőhöz először akkor szól, ha kihozzák a második fogást, ekkor mindegyik hölgy a jobbján ülő férfival társalog” – mondta a Telegraphnak James Cowan etikettszakértő.

Nem Lewis Hamilton az első, akinek gondja támadt a brit udvarban elvárt udvariassági formulákkal. Michelle Obama például egy fotózáskor átölelte II. Erzsébetet, akihez tilos hozzáérni, míg George W. Bush azt mondta neki, hogy „már a 18. század óta uralkodik”.

A Londonba készülő német küldöttség négyoldalas protokoll-leírást kapott, mit illik és mit nem. Hamilton ezt nem kapta meg…

Legfrissebb hírek

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
3 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
4 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
7 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
7 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
7 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik