F1: rázóköves vita – Hamilton levenné, Ricciardo megtartaná

Vágólapra másolva!
2016.07.02. 17:36
null
Danyiil Kvjat a rázókövek egyik áldozata, az időmérő állt a balesete miatt (Fotó: AFP)
Egyre több pilóta követeli az F1-es Osztrák Nagydíj helyszínén a kanyarokban túl szélesen vagy túl szűken fordulókat megbüntetni hivatott extra rázókövek eltávolítását. Ám olyan is akad, aki szerint ezekkel az eszközökkel elérte célját az FIA, ezért meg kell tartani az újítást.

Az Osztrák Nagydíj legfőbb vitatémája az új extra rázókő a kanyarok belső, illetve külső ívein, amely több mint egy autó szélességének távolságára van az aszfalttól, és az az FIA célja vele, hogy a versenyzőket az aszfalton tartsa. Aki ugyanis túlságosan levág vagy kiszélesít egy kanyart, az öt centiméter magas köveken egyszerűen szétrázza az autóját.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

KVJAT, HAMILTON: ELÉG A SÁRGA RÁZÓKÖVEKBŐL!

Max Verstappen és Nico Rosberg futóműve a szabadedzéseken, Sergio Pérezé és Danyiil Kvjaté az időmérőn tört össze, s a mexikóit leszámítva mindannyian balesetet szenvedtek. Kvjat az első szakaszban törte össze Toro Rossóját, és az extra segélyköveket hibáztatta balesetéért.

„Azt szerették volna, hogy ne hagyjuk el a pályát, de ezek a rázókövek nem javítanak a helyzeten, hanem tovább rontják azt. Régebben műfű volt itt, azon legalább lehetett irányítani az autót. Meg kell vizsgálni a helyzetet, mert ez így túl veszélyes” – mondta Kvjat, akinek az első menetében volt egy jobb hátsó defektje, ezért az is lehet, hogy akkor sérült meg a futóműve, nem is a rázókőtől.

A versenyzőtársak is egyre inkább belátják, hogy veszélyes az új rázókő, ha rámennek.

„Nem beszélhetek mindenki nevében, de ezek a rázókövek túl veszélyesek, nem egy balesetet láttunk miattuk. Mennyinek kell még történnie, hogy tegyenek valamit? Mi van, ha valaki megsérül? Biztos vagyok benne, hogy az FIA már dolgozik a megoldáson” – mondta a pole pozíciós Lewis Hamilton, aki szerint a versenyzők pályán tartásának ötlete jó, de a kivitelezésen még dolgozni kell.

RICCIARDO: MARADJANAK A SÁRGA RÁZÓKÖVEK!

Daniel Ricciardo szerint az F1-es versenyzőknek magukba kell nézniük, mielőtt a sárga rázókövek eltávolítását kérik.

„Én úgy tekintek rájuk, mint egy falra. Tudom, hogy ha rájuk megyek, tönkreteszem az autót. Nem az a célom, hogy a szócsatát vívjak többiekkel, vagy kinevessen azokat, akik pórul jártak. Nálam ez fekete-fehér – mondta Ricciardo. – Eddig az volt a baj, hogy ha elhagytuk a pályát, nem fizettünk meg érte. Most megfizetünk. Két hete Azerbajdzsánban a falnak mentem, lebontottam a kocsi hátulját. Itt nem rejtett akadályokról beszélünk, nagyon jól láthatóak. Szerintem jó, hogy ott vannak, így kell a pályán tartani az autókat."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik