F1: tízből kilenc csapat a fejvédő ellen szavazott, mégis bevezetik

Vágólapra másolva!
2017.07.20. 10:06
null
A Halo felkerül az autókra 2018-tól (Fotó: AFP)
Szerdai ülésén a Formula–1 Stratégiai Csoportja döntött a Halóval és a Pajzzsal kapcsolatban – hiába szavazta le a legtöbb csapat a két eszközt, előbbi 2018-tól akkor is felkerül az autókra.

 

Mint ismert, a fej nagyobb védelmének érdekében kifejlesztett eszközök egyike sem nyerte el a pilóták tetszését. Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája a Brit Nagydíjon tesztelt plexi (a „Pajzs") kapcsán úgy fogalmazott, „egyenesen szédült tőle”, míg a 2016-os szezonban többször is kipróbált, Halo névre keresztelt glóriakeret esetében sokan a megfelelő kilátás hiányára panaszkodtak.

A Formula–1 Stratégiai Csoportja szerdai ülésén pontot tett az ügy végére: noha az eszközöket a tízből kilenc csapat leszavazta, a 2018-as szezontól a Halo biztonsági okokból ennek ellenére bekerül a szabályzatba, így pedig nincs szükség az istállók beleegyezésére.

Az FIA hozzátette, a „kialakítást addig még fokozzák, az eszköz további fejlesztéseken esik át”.

A szabálymódosítás véglegesítéséhez még szükség lesz a Motorsport-világtanács beleegyezésére, ám ez a hírek szerint már csak formalitás, nem jelent különösebb akadályt a Stratégiai Csoportnak.

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
1 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29
Ezek is érdekelhetik