F1: Rosbergnek ezer kör kellett ahhoz, amihez Hamiltonnak kettő – Mercedes

H. L.H. L.
2021.04.08. 16:57
null
Hamilton sokkal elővigyázatosabbá vált az évek során (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes vezető stratégája, James Vowles a mai napig nem érti, hogy Nico Rosberg miért vonult vissza azt követően, hogy megnyerte 2016-ban a világbajnokságot. A szakember emellett arra is kitért, miben különbözött egymástól a német és akkori csapattársa, Lewis Hamilton.

 

Mint beszámoltunk róla, a Mercedes négy meghatározó alakja, a vezető versenymérnök, Andrew Shovlin, a vezető pályamérnök, Simon Cole, a sportigazgató, Ron Meadows, valamint a vezető stratéga, James Vowles vendégeskedett a Beyond The Grid legújabb podcastadásában. Utóbbi szakember Michael Schumacher „ezüstnyilakkal" eltöltött évei mellett felidézte a német legenda helyére érkező Lewis Hamilton, illetve csapattársa, Nico Rosberg csatáit, és kitért arra is, milyen érzéseket váltott ki belőle az, hogy utóbbi váratlanul visszavonult az után, hogy 2016-ban megnyerte a bajnoki címet.

Ha adsz Nicónak ezer kört, lassan elindul egy elképesztő szint felé. Ha Lewisnak adsz kettőt, ő egyből ott van azon a szinten, ha ez érthető. Nico abban volt kiváló, hogy ha adtál neki elég időt az autóban, hogy láthassa, mit csinál a csapattársa, akkor hihetetlen dolgokat tudott elérni" – magyarázta, majd kitért Rosberg váratlan távozására is.

Toto (Wolff) behívott minket az irodába, és mi nem nagyon tudtuk, mire számítsunk, de ha megkért volna minket, hogy soroljunk fel öt dolgot, amiről szó lehet, Nico visszavonulása nem szerepelt volna közöttük. Bizarr pillanat volt. Még most is nehéz kitalálni, miért kérte azt, hogy léphessen ki a szerződéséből. Még ha nem is tudta volna újra legyőzni Lewist, akkor is jó autó állt volna a rendelkezésére, győzelmeket arathatott volna, és egy olyan csapat tagja lehetett volna, amely valami elképesztőt visz véghez" – tette hozzáVowles.

A vezető stratéga ezt követően részletesebben beszélt arról is, miként fejlődött Hamilton az istállónál.

Most már nagyon más a személyisége, mint amilyen volt, amikor csatlakozott hozzánk. Amikor megérkezett, csakis a győzelmet látta maga előtt, azt hogy ő nyerjen. Ez a sikeréhség a mai napig jellemzi, de felismerte, hogy egy egyén a csapattal, a csapat tagjaként érhet el sikereket, és ezáltal válhat a legnagyszerűbb sportemberré. Egy személy nem támaszkodhat kizárólag önmagára" – emelte ki, s a hétszeres világbajnok átalakulásával kapcsolatban a vezető versenymérnök is megszólalt.

Az elején ott volt benne a hajthatatlan vágy arra, hogy valamennyi versenyt megnyerjen, és ez megnyilvánult a vezetési stílusában is, csak nyomta és nyomta, sosem állt meg. Mostanra azonban sokkal gondolkodóbb versenyzővé vált, már az első verseny első körében a bajnoki címet tartja szem előtt, és sokkal jobban vigyáz a kocsira és a gumikra is. Kicsivel sem lett jobb vesztes, ez a természetéhez tartozik, de az, ahogyan hozzááll a hétvégéhez, és gondolkozik az autóról, határozottan taktikusabb, tisztább, már-már klinikai. Ha valaki megkéri, hogy idézzük fel, mikor hibázott legutóbb, idényeket kell visszamennünk ahhoz, hogy példával állhassunk elő. A tökéletességet célozta meg, és ezt a célt nagyon nehéz elérni, de ő megpróbálja" – osztotta meg a gondolataitAndrew Shovlin.

Legfrissebb hírek

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
17 órája

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
23 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15