F1: Monzából Imolába költözhet a 2017-es Olasz Nagydíj

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2016.06.18. 13:49
Monza helyett Imolában rendezhetik meg jövőre a Formula–1-es Olasz Nagydíjat. A sportág kereskedelmi jogait birtokló cég által megbízott Bernie Ecclestone szombaton azt mondta, az olasz szövetség (ACI) kezében van a döntés, amelyet ő mindenképpen elfogad.

„Ha ők nem boldogok Monzában, és Imolába akarnak költözni, én örömmel támogatom" – nyilatkozta Ecclestone az Európai Nagydíj új helyszínén, az azeri fővárosban.

Ecclestone elismerését fejezte ki azért, hogy az Enzo Ferrari nevét viselő komplexumot a közelmúltban modernizálták. A versenypálya vezetője, Uberto Selvatico Estense a La Repubblica olasz lapnak azt mondta, hogy Ecclestone négy éven át tárgyalt a monzaiakkal, végül elveszítette a türelmét.

„Felhívott minket, és azonos kereskedelmi feltételeket kínált. Ezeket mi elfogadtuk, és aláírtuk a 2017-re vonatkozó szerződést" – fogalmazott.

A San Marinóban található Imolában 27 alkalommal rendeztek F1-es futamot – legutóbb 2006-ban –, 1994-ben ezen a pályán elszenvedett balesete következtében hunyt el a háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna. A világsorozat történetében Monzában rendezték a legtöbb versenyt, ez a színhely – az 1980-as újjáépítés kivételével – 1950 óta minden évadban otthont adott egy-egy futamnak.

A megállapodás ellenére csak akkor rendezik valóban Imolában a futamot, ha az ACI továbbra sem tud megállapodni Monzával. Ecclestone szombaton arról is beszélt, hogy az országot sújtó válság miatt erősen kétséges a Brazil Nagydíj jövője. Hozzátette, a dél-amerikai futamot Argentínában rendezhetik meg.

Legfrissebb hírek

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
11 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
20 órája

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2026.11.02. 15:03