Hamilton nehéz győzelmet aratott, Verstappen büntetése után Vettel a 2.

Vágólapra másolva!
2019.05.26. 14:30
null
Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Monacóban (Fotó: AFP)
Az utolsó körig támadta Max Verstappen Lewis Hamiltont a győzelemért a Monacói Nagydíjon, bár a Red Bull versenyzője annak tudatában versenyzett, hogy idejéhez úgyis hozzáadnak öt másodpercet egy korábbi büntetése miatt. Hamilton végül – aki nagyon szenvedett a gumikkal – meg tudta tartani az első helyet, és rajt-cél győzelmet aratott Monacóban. Verstappen büntetése után Sebastian Vettel lett a második, a dobogó legalsó fokára Valtteri Bottas állhatott fel.

 

A Mercedes versenyzői a monacói versenyre is kisajátították az első sort – a pole pozícióból Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását, mellé Valtteri Bottas állhatott fel a rajtrácsra. A második rajtsorba Max Verstappen és Sebastian Vettel parkolhatta le autóját, míg utóbbi csapattársa, Charles Leclerc csak a 15. helyről kezdhette meg a hazai versenyét a Ferrari időmérős bakija miatt.

A rajt – amely előtt a mezőny megemlékezett a hét elején elhunyt Niki Laudáról – jól sikerült a Mercedes versenyzői számára. Hamilton maradt az élen, és bár Verstappen megpróbálta elkapni Bottast a második helyért, nem ment bele rizikósabb csatába, így a finn is megtartotta a pozícióját. Kicsit hátrébb Daniel Ricciardo megelőzte Kevin Magnussent, és feljött az 5. helyre, míg Danyiil Kvjat két helyet bukott. Leclerc a rajtnál egy pozíciót javított, majd a második körben Lando Norrist megelőzve már a 13. helyen haladt.

A fiatal monacói később Romain Grosjean mellett is elment, amikor viszont Nico Hülkenberget támadta, kissé összeértek, és a Ferrari hátulja megindult. Leclerc ráadásul defektet is kapott, így be kellett hajtania a bokszutcába új gumikért. Emiatt visszaesett a mezőny legvégére.

66. MONACÓI NAGYDÍJ
MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:12.106
2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:11.118
MÁRCIUS 25., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:11.265
Időmérő: 1. Hamilton 1:10.166
MÁJUS 26., VASÁRNAP
Futam: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Június 9., 20.10 50. Kanadai Nagydíj
Június 23., 15.1060. Francia Nagydíj
Június 30. 15.1032. Osztrák Nagydíj

A pályára be kellett küldeni a biztonsági autót, mert Leclerc defektje miatt egy részen sok leszakadt gumidarab hevert. Az élmezőny kihasználva az „ingyen kerékcserét”, be is jött a bokszutcába, ott azonban Bottas és Verstappen nagyon közel került egymáshoz a kerékcseréjük után, majd a két autó össze is ért. A holland Bottas elé került, és a Mercedes versenyzője defektet is kapott, és a következő körben ismét behajtott a bokszutcába. Verstappen után Vettel is elé került.

A 16. körben Robert Kubica és Antonio Giovinazzi akadt össze. Az utóbbi hátulról meglökte Kubicát a Rascasse-ban, ami miatt mindketten keresztbe forogtak. Szerencsére egyenesbe tudtak állni, így nem kellett ismét beküldeni a biztonsági autót vagy lengetni a piros zászlót. Kettejük esetét azonnal vizsgálni kezdték a sportfelügyelők, ahogy Verstappen és Bottas előzését is a bokszutcában korábbról.

Az utóbbi esetért egyébként később Verstappent öt másodperces időbüntetéssel sújtották, pedig már Hamiltont támadta az első helyért. Giovinazzira is lesújtottak a sportfelügyelők: az olaszt 10 másodpercre büntették meg Kubica meglökéséért.

Verstappent különösebben nem hatotta meg a büntetése – hosszú körökön keresztül szorosan Hamilton mögött haladt. A brit ráadásul az abroncsai szemcsésedésével is bajlódott, így Verstappen nem kis veszélyt jelentett a győzelmére. Kicsit hátrébb Kimi Räikkönen és Lance Stroll, majd Sergio Pérez és Kevin Magnussen is nagy csatába keveredett. Egyik eset sem volt teljesen szabályos, Strollt meg is büntették öt másodpercre.

Az 51. körben Hamilton már nagyon szenvedett a gumikkal, Verstappen pedig egyáltalán nem akart leszakadni róla. Ráadásul Vettel és Bottas sem volt távol az élen álló párostól. A 70. körben Verstappen feljebb tekerhette a motort, és rögtön ezután olyan közel került Hamiltonhoz, amennyire még soha korábban a versenyen. Előzés azonban ezúttal sem történt, ráadásul a holland a következő körben hibázott, és levágta a kanyart az uszodánál.

Verstappen az utolsó körig támadta Hamiltont, de az ötszörös világbajnok meg tudta tartani az első helyet, és rajt-cél győzelmet aratott Monacóban. A Red Bull-os büntetése miatt a negyedik helyre esett vissza, a dobogóra így Vettel és Bottas állhatott fel Hamilton mellé. Pontot szerzett továbbá Gasly, Sainz, Kvjat, Albon, Ricciardo és Grosjean. A leggyorsabb körért járó egy pontot Gasly zsebelte be.

Hamilton a győzelmével megerősítette a helyét a világbajnoki összetett élén – előnye 17 pont Bottasszal szemben.

Folytatás két hét múlva a Kanadai Nagydíjjal!

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamiltonbrit Mercedes
2. Sebastian Vettel német Ferrari 2.602 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Mercedes 3.162 mp h.
4. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 5.537 mp h.
5. Pierre Gasly francia Red Bull-Honda 9.946 mp h.
6. Carlos Sainz spanyol McLaren-Renault 53.454 mp h.
7. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Honda 54.574 mp h.
8. Alexander Albon thaiföldi Toro Rosso-Honda 55.200 mp h.
9. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:00.894 p h.
10. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 1:01.034 p h.
11. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:06.801 p h.
12. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Renault 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1 kör h.
17. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
18. Robert Kubica lengyel Williams-Mercedes 1 kör h.
19. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 2 kör h.
FELADTA megtett körök
Charles Leclerc monacói Ferrari 16
A VB ÁLLÁSA
1. Lewis Hamilton 4 6 6 137
2. Valtteri Bottas 2 6 6 120
3. Sebastian Vettel 3 6 82
4. Max Verstappen 2 6 78
5. Charles Leclerc 1 5 57
6. Pierre Gasly 4 31
7. Carlos Sainz 3 18
8. Kevin Magnussen 2 14
9. Kimi Räikkönen 4 13
10. Lando Norris 2 12
10. Sergio Pérez 2 12
12. Danyiil Kvjat 3 9
13. Daniel Ricciardo 2 8
14. Alexander Albon 3 7
15. Nico Hülkenberg 1 6
16. Lance Stroll 2 4
17. Romain Grosjean 2 2
A KONSTRUKTŐR-VB ÁLLÁSA
1. Mercedes 257
2. Ferrari 139
3. Red Bull-Honda 110
4. McLaren-Renault 30
5. Racing Point-Mercedes 17
6. Haas-Ferrari 16
7. Toro Rosso-Honda 16
8. Renault 14
9. Alfa Romeo-Ferrari 13
10. Williams-Mercedes 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik