F1: jövőre jön a McLaren-Renault és a Toro Rosso-Honda – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.09.15. 12:45
null
A Toro Rosso és a McLaren hivatalosan is motorszállítót cserélt (Fotó: AFP)
Elindultak a dominók! A McLaren és a Toro Rosso szinte egyszerre jelentette be, hogy a szezon végén felbontja a Hondával, illetve a Renault-val megkötött motorszállítói szerződést. Percekkel később a McLaren bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött a Renault-val, a Toro Rosso pedig közölte, többéves együttműködési megállapodást létesített a Hondával.

Ami az elmúlt egy héten pletykák szintjén körvonalazódott, az Szingapúrban hét perc alatt megtörtént: az idei McLaren-Hondából és Toro Rosso-Renault-ból jövőre McLaren-Renault és Toro Rosso-Honda lesz.

A Honda külön köszönetet mondott a Liberty Mediának és az FIA-nak, hogy segített összehozni a Toro Rossóval megkötött üzletet.

Szintén nyílt titok volt, hogy Carlos Sainz Jr. jövőre a Renault pilótája lesz, s a francia istálló sem habozott, percekkel a korábbi bejelentéseket követően közölte, hogy a spanyol jövőre Nico Hülkenberg csapattársa lesz. Az érintettek kiemelték, hogy a 23 éves spanyol egy évre kölcsönbe érkezik a Renault-hoz, azaz továbbra is a Red Bull az első számú kenyéradója.

Még Fernando Alonso mclarenes szerződéshosszabbítására kell várni, de lehet, hogy ez eltart néhány hétig.

Sainz a Twitteren: „Ki mondhatta volna meg ennek a kis srácnak, hogy 11 évvel később ennél a csapatnál fog versenyezni? Micsoda kitüntetés! Köszönöm.”

 



 

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
10 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
18 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
20 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
21 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
22 órája

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
Tegnap, 14:33
Ezek is érdekelhetik