F1: jogi ügy – a Lotus még a Belga GP helyszínén rostokol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.25. 13:59
Az F1-es Lotus-istálló versenyautói és felszerelései továbbra sem hagyhatták el a hét végi Belga Nagydíjnak otthont adó Spát, mert az istálló még mindig nem tudott megegyezni az őt beperlő Charles Pickel. A francia pilóta korábban a Lotus tartalék versenyzője volt, és azért kezdeményezett jogi eljárást, mert állítása szerint az istálló nem tartotta tiszteletben a megállapodásában foglaltakat.

Pic állítólag 750 ezer eurót követel a Lotustól, amely nem hajlandó fizetni, és ezért került bajba.

Az összeg F1-es mértékkel nem nagy, de az istálló jelenlegi tulajdonosai nem akarják kifizetni, hiszen nagy valószínűséggel nem marad az övék a csapat, hanem a Renault kezébe kerül. Így pedig minden felesleges költségtől meg akarják kímélni magukat – annak ellenére, hogy a szóban forgó szerződést ők kötötték meg Pickel.

A spanyol AS úgy tudja, az eset szálai a Red Bullig vezethetők, amely ki akar lépni 2016-os élő szerződéséből, hogy Mercedes-motort használhasson a következő idényben. Ez azonban 40 millió dolláros, a Renault számlájára utalandó vigaszdíjjal járna együtt.

Sőt egyes feltételezések szerint a Red Bull 80 millió dollárt veszíthet el, fő szponzora, az Infiniti ugyanis a Renault japán leányvállalata (a Nissan révén), és ha a francia autógyár nem szállít tovább motorokat, a luxusautó-gyártó sem marad a fedélzeten.

Hamarosan dönteni kell, mert a Lotusnak a jövő hét végén a monzai Olasz Nagydíjon lesz jelenése.

Legfrissebb hírek

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
2 perce

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
6 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
8 órája

Ocon tagadja, hogy fizikai erőszak történt – hivatalos közleményben reagált

F1
17 órája

Lawson kizárása és a büntetések után így alakult át a Mexikóvárosi Nagydíj rajtsorrendje

F1
18 órája

Hamilton nem találta a szavakat az első ferraris pole-ja után: Imádom, amit csinálok! Ez a szeretet nem múlik el

F1
Tegnap, 1:01

Először vörösben: Hamilton Mexikóban törte meg a Ferrari pole-csendjét

F1
2026.10.31. 23:15