F1: jelentős fejlesztési csomag érkezik Alonsóék Alpine-jára

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.04.06. 10:16
null
Az Alpine több frissítést is visz a következő versenyekre (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski megerősítette, hogy csapata komoly fejlesztési csomaggal érkezik a soron következő Emilia Romagna Nagydíjra.

 

A Renault-ból átalakult Alpine bevallottan a 2022-es nagy szabályváltoztatásokra készül, s a csapat színeiben az idén visszatérő Fernando Alonso is kijelentette a szahíri idénynyitót megelőzően, hogy tisztában van vele, esélye legkorábban jövőre lesz győzelmeket aratni, valamint világbajnoki címet szerezni.

A tavaly a konstruktőri ötödik helyet kisajátító enstone-iak így leginkább az átszervezésekre összpontosítottak a tél folyamán, s többek között a csapatfőnök, Cyril Abiteboul is távozott, illetve Marcin Budkowski személyében új ügyvezető igazgató került az alakulat élére.

17. BAHREINI NAGYDÍJ
MÁRCIUS 26., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.394
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.847
MÁRCIUS 27., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.577
Időmérő: 1. Verstappen 1:28.997
MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
A verseny: 1. Hamilton, 2. Verstappen, 3. Bottas
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Április 18., 15.00Emilia Romagna-i Nagydíj, Imola
Május 2., 16.00Portugál Nagydíj, Portimao
Május 9., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona

Bár egyértelműek a célok, az Alpine a Haasszal ellentétben nem adta fel teljesen az évet, hiszen az A521-es több módosításon is átesett az elődjéhez képest, s most a pontszerzés nélkül záródó, valamint Alonso szemszögéből meglehetősen szerencsétlenül alakuló (egy szendvics csomagolópapírja okozta a kiesését) Bahreini Nagydíjat követően is frissítésekkel készül.

Az ügyvezető igazgató elmondása szerint leginkább az autó hátuljára fókuszálnak, ugyanis ez az a terület, amiben több potenciál van a padlólemezt érintő, valamint a leszorítóerőt csökkenteni kívánó 2021-es szabályváltoztatások után.

Van egy terület, amely jelentősebb változtatáson esett át a szabályváltoztatások miatt, így nyilván több potenciál van a fejlesztésre. Természetesen a padlólemezről, illetve a diffúzorról beszélek. Már a tesztek során is eszközöltünk ott néhány módosítást, majd az első versenyen is, és a következő futamokra is készülünk frissítésekkel, mint ahogyan a többiek is. Ez olyan terület, amely sokat fog még változni" – idézte Budkowskit a RaceFans.

Egy jelentős fejlesztési csomagot viszünk Imolába, aminek értelmében több új elem is helyet kap a kocsin, illetve nagyobb teljesítményre számíthatunk. Ehhez hasonlóan néhány további versenyre is készülünk újdonságokkal" – árulta el, majd kitért arra is, mi okozott némi riadalmat a gárdánál.

Még meg kell pontosan értenünk, miért tűntünk kevésbé versenyképesnek a melegebb időjárási körülmények között lezajló eseményeken, mint a villanyfényeseken. Nem hiszem, hogy ez Imolában vagy Portimaóban problémát jelentene, de gondot okozhat a nyári hónapokban. A tesztidényben egészen elégedettek voltunk a géppel, ugyanakkor egyértelműen kevésbé örültünk a magasabb hőmérsékletben mutatott teljesítményünknek. Az első és a harmadik szabadedzés határozottan nehezebb volt, és nem is voltunk azon a szinten a teljesítmény szempontjából, mint ahol az esti eseményeken, így a második tréningen és az időmérőn" – elemezte a helyzetüket, és rámutatott arra is, miért most ütközött ki látványosabban a probléma.

Elég extrém körülmények voltak, sokkal melegebb volt, mint a teszten. A harmadik gyakorlás kezdetén például harmincnyolc Celsius-fok volt a levegő, míg negyvenhét Celsius-fok az aszfalt hőmérséklete, ami sokkal magasabb volt, mint az idény előtti előtti felkészülésen" – emelte ki.

A csapat tavaly még az utolsó futamon is harcban volt a csapatbajnoki harmadik helyért, azonban a mostani kiírást láthatóan rosszabb formában kezdte. Az ügyvezető igazgató szerint azonban nem ledolgozhatatlan a riválisaik előnye.

Pillanatnyilag két-három tized hiányzik ahhoz, hogy azokkal a csapatokkal tudjunk harcba szállni, amelyekkel szeretnénk" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik