F1: Hamilton és Wolff is elismerően beszél Rosbergről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 11:32
Lewis Hamilton monacói győzelmének másnapján a vb-éllovas Nico Rosberget dicséri a Mercedes-istálló. Bár csak hetedik lett a vb-éllovas a hercegségben, Hamilton a gesztusának köszönhette a győzelmét.

„Természetesen megköszöntem Nicónak, hogy úriemberként cselekedett” – mondta Hamilton, aki a verseny elején beragadt a nála sokkal lassabb csapattársa mögé. Elmondta, azt hitte, műszaki hibával küszködik csapattársa, és hogy a Massenet-kanyart kinézte magának az előzésre, amire végül nem volt szükség, mert az esőgumikon küszködő Rosberg az emelkedőn lehúzódott előle.

„Ha lenne olyan szép piros sapkám, mint Niki Laudának, most megemelném Nico előtt – mondta Toto Wolff csapatfőnök. – Nagyon intelligens volt, felismerte, hogy ez nem az ő napja, de a csapatnak van esélye a győzelemre. Átlátta a teljes képet, nagyszerű csapatjátékos.”

Rosberg elismerte, fájdalmas volt a felismerés, hogy el kell engednie Hamiltont, akivel két hete Spanyolországban az első körben összeütközött. A német végül csak hetedik lett, és 19 ponttal csökkent az előnye csapattársával szemben az összetettben.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
5 órája

Norris és Piastri maradt az első két helyen, de majdnem összeütköztek a Hungaroringen

F1
7 órája

Alonso autóba ül a második edzésen a Hungaroringen

F1
9 órája

F1 75: tragikus, fekete hétvége Imolában

F1
10 órája

A Tanítsunk Magyarországért program diákjai is kérdeztek az F1-es sztároktól

F1
10 órája

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
11 órája
Ezek is érdekelhetik