F1: Alonso még a kínai futamról is lemaradhat

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 16:43
Fernando Alonso, a McLaren kétszeres világbajnok pilótája elismerte, egyáltalán nem biztos, hogy a két hét múlva esedéke Kínai Nagydíjon rajthoz tud állni.

Mint azt korábban már megírtuk, Alonso a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet, ami miatt kénytelen kihagyni a hétvégi Bahreini GP-t.

Azóta kiderült, hogy Alonso több bordája is eltörött, illetve a tüdeje is megsérült, ezért a spanyol versenyző nem biztos benne, hogy a két héttel későbbi Kínai Nagydíjon részt tud venni.
ami miatt kénytelen kihagyni a hétvégi Bahreini GP-t.

Azóta kiderült, hogy Alonso több bordája is eltörött, illetve a tüdeje is megsérült, ezért a spanyol versenyző nem biztos benne, hogy a két héttel későbbi Kínai Nagydíjon részt tud venni.

„Nem száz százalékig biztos – felelte Alonso arra a kérdésre, hogy ott lesz-e Kínában. – Szükség lesz még másik tesztre a következő nyolc-tíz napban, amit a FIA a mostani alkalomhoz hasonlóan kiértékel. Felépülök, ebben biztos vagyok, de nem akarok minimális kockázatot sem. Elméletileg a következő tíz nap után rendben leszek, de nem tudom ezt garantálni.”

Alonso elárulta, azért maradt Bahreinben, mivel szeretne segíteni a helyére beugró Stoffel Vandoorne-nak, illetve a McLarennek, köszönetet mondva a csapatnak, hogy a súlyos károk ellenére rendben tudták hozni a kocsiját.

„A csapat fantasztikus munkát végzett, nagyszerűen megjavította az autót. A visszatérésemig itt leszek minden hétvégén, hogy segítsem Stoffelt, illetve a csapatot is” – mondta Alonso a formula1.com-nak.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
6 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
8 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
10 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
10 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
12 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
13 órája
Ezek is érdekelhetik