F1: az FIA vizsgálatot indított Grosjean balesete miatt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.12.03. 15:53
null
Grosjean kisebb égési sérülésekkel megúszta a balesetet (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított Romain Grosjeannak a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon történt balesete miatt, egyúttal módosításokat hajtott végre a pálya körül a biztonság növelése érdekében a most vasárnapi, szintén Bahreinben sorra kerülő szahíri viadalra.

 

Az FIA csütörtökön jelezte, hogy az eset áttekintése hat-nyolc hetet vesz majd igénybe, ez alatt ellenőrzik a pálya biztonsági elemeit, a pályát övező biztonsági korlátok kialakítását és minőségét, illetve a pályafelügyelők és az orvosi személyzet munkáját. A vizsgálódásba bevonják a Formula–1 illetékeseit, a Haas-csapatot és a versenyzők szervezetét is.

A pénteken kezdődő újabb versenyhétvégére a szahíri aszfaltcsík hármas kanyarjában, ahol a kis híján tragikus baleset történt, plusz két sor gumifalat helyeznek ki és új szalagkorlátot építenek. Ezenfelül a nyolcas és kilences kanyar közötti rázókövet felszedik, azért, hogy az autók ne tudjanak megugrani és a levegőbe emelkedni, illetve a kilences kanyar jobb oldalánál plusz négy sor, gumiabroncsokból álló falat állítanak fel.

Romain Grosjean, a Haas francia versenyzője a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíj első körében, nem sokkal a rajt után szenvedett horrorisztikus balesetet, a versenyautója kettétört, az üzemanyag kifolyt és lángra lobbant. Grosjean a hatalmas tűzben kiszabadította magát az ülésből és kimászott a roncsok közül.

A 34 éves pilóta kisebb égési sérülésekkel megúszta a történteket, és három éjszakát töltött a kórházban, ahonnan szerdán távozhatott. A Haas szerdai tájékoztatása szerint Grosjean Bahreinben marad, ahol tovább kezelik a balesetben megégett mindkét kézfejét.

Grosjean azóta nyilvánosan köszönte meg a segítségét azoknak, akik segítettek kimenekülnie a lángok közül és gyorsan ellátták a sérüléseit. Külön méltatta a tűzoltókészülékkel segítő pályamunkást és az FIA orvosát, Ian Robertset.

Legfrissebb hírek

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
3 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
9 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
Tegnap, 17:10

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
Tegnap, 15:03

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
Tegnap, 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
Tegnap, 8:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
Tegnap, 7:39

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31