F1: az Andretti Racing lehet a 11. csapat a mezőnyben – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.10.02. 19:50
null
Michael Andretti 1993-ban 13 futamon indult az F1-ben a McLarennel (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos közleményben jelentette be, hogy elfogadta az Andretti Formula Racing pályázatát a mezőny bővítésével kapcsolatban, vagyis, ha sikerül megegyezniük a Formula One Managementtel (FOM), akkor ők lesznek a mezőny 11. csapata. 

Az FIA hétfő esti közlése szerint az Andretti Racing volt az egyetlen jelentkező, amely a mezőny bővítését célzó, új csapatok számára kiírt pályázat első körén túljutott, s így megkezdheti az egyezkedést a továbbiakról a FOM-mal.

Az FIA közleménye szerint ugyan több jelentkező is volt, az első elbírálási eljáráson csak négy csapat pályázata vett részt, s ezek közül csak az Andretti felelt meg a technikai, anyagi és sportértéket magukban hordozó feltételeknek, s léphetett tovább a második fordulóba.

„Az Andretti Formula Racing LLC volt az egyetlen jelentkező, amely minden szempontból megfelelt a kiválasztási körülményeknek. Gratulálok Michael Andrettinek és csapatának a sikeres pályázathoz, a többi jelentkezőnek pedig köszönjük az érdeklődést és a részvételt” – írta közleményében Mohammed Bin Szulajem, az FIA elnöke.

A közlemény arra nem tér ki, hogy Andrettiék mikor csatlakozhatnak a mezőnyhöz, miután ez is az egyik olyan kérdéskör, amit a további tárgyalások során kell tisztázniuk a feleknek. Az biztos, hogy a jelenlegi technikai és motorszabályok 2025 végéig érvényesek, és egy új istálló csatlakozását nyilván könnyítené, ha nem kellene egy évre a régi rendszernek megfelelő autót fejleszteni.

Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik