F1: a Red Bullnál nem tartanak Vettel „feltámadásától"

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.01.19. 15:00
null
Helmut Marko (jobbra) azért reménykedik abban, hogy Sebastian Vettel új erőre kap (Fotó: AFP)
Helmut Marko kétli, hogy Sebastian Vettel idén megnehezítené a Red Bull versenyzőinek a dolgát a futamokon. A Red Bull tanácsadója és utánpótlásprogramjának vezetője azonban ezt nem azzal magyarázza, hogy Vettel nem tudja majd visszanyerni a régi formáját az Aston Martinnál.

 

Új csapatnál kezdi meg a 2021-es idényt Sebastian Vettel, így mindenképp új fejezet veszi kezdetét a négyszeres világbajnok pályafutásában. Korábbi Red Bull-os felettese, Helmut Marko bízik abban, hogy a csapatváltás a német versenyző előnyére válik, ám attól nem tart, hogy Vettel fel tudná venni a versenyt Max Verstappennel és Sergio Pérezzel az előttünk álló idényben.

„Remélem, hogy megtalálja a régi formáját. Ő is tudja, hogy az elmúlt két évben nem teljesített a legmagasabb szinten, bármi is áll emögött. Ennek ellenére nem hiszem, hogy veszélyes lehet ránk. 2020-ban a csapata messze volt tőlünk még úgy is, hogy Pérez kiemelkedően teljesített, különösen a szezon második felében” – mondta Marko.

„Ha Sebastian még a legjobb formájában is lesz minden egyes versenyen, nem lesz képes elsimítani a csapata lemaradást hozzánk képest. De az is lehet, hogy tévedek.”

Legfrissebb hírek

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
1 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
16 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
Tegnap, 7:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10