F1: a Red Bull szerint Vettel ellen szövetkeznek

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 15:49
null
Hamilton és Alonso valóban jóban vannak – de hogy ennek köze lenne Vettelhez, más kérdés (Fotó: Reuters)
Címkék
Érdekes összeesküvés-elmélettel állt elő Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója: az osztrák szerint Fernando Alonso és Lewis Hamilton, illetve a Ferrari és a McLaren is össze fog dolgozni az idény hajrájában annak érdekében, hogy letaszítsák a trónról Sebastian Vettelt és a Red Bull-istállót.

 

Marko a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban beszélt arról, hogy furcsállja Alonso és Hamilton látványosan jó viszonyát, hogy a sajtóban folyton egymást dicsérik, a paddockban is rendre kedvesek egymással, és a legjobb barátoknak tűnnek azok után, hogy a 2007-es idényben a McLarennél csapattársakként ki nem állhatták egymást.

Marko mindezt csak „álszent szövetségnek” nevezte, amely azért jött létre, hogy letaszítsák a trónról Vettelt. Dietrich Mateschitz Red Bull-tulajdonos F1-es tanácsadója szerint a Ferrari és a McLaren is benne van a buliban, nemcsak a két pilóta, hiszen nem tetszik nekik, hogy a Red Bull viszonylag új csapatként domináns szerepet kapott.

„Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lesz számunkra az idény utolsó szakasza, és roppant különösnek találom, hogy a Ferrari és a McLarebn, két ősi ellenség hirtelen ennyire jó barátok lettek″ – mondta Marko.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
2 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
2 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
3 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
3 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik