F1: a Red Bull megérdemelt győzelme; Sainz megfizetett más hibájáért

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.24. 20:18
null
Kettős győzelmének köszönhetően a Red Bull sok pontot hozott a Ferrarin Imolában (Fotó: AFP)
Kettős győzelmet aratott a Red Bull a Formula–1-es Emilia-romagnai Nagydíjon. Max Verstappen úgy véli, a csapatának már kijárt a sikerből, Sergio Pérez pedig a saját győzelmét állította fel a következő céljául. Charles Leclerc szerint a hibája nélkül sem lett volna képes a harmadik helynél előrébb végezni, míg a csapattársa, Carlos Sainz Jr. az őt kilökő Daniel Ricciardót okolja az újabb nullázásáért. George Russell elárulta, a Mercedes delfinezése már annyira rossz, hogy fizikai fájdalmai voltak végig a hétvégén.

 

Hiba nélkül vezetve megszerezte idei második és Formula–1-es pályafutása 22. futamgyőzelmét Max Verstappen Imolában. A címvédő újabb sikerére nem sok minden volt veszélyes, pedig az elmondása szerint egyáltalán nem volt könnyű dolga.

„Sosem lehet tudni, hogy az adott időjárás során mennyire leszünk versenyképesek – szögezte le Verstappen. – Viszont csapatként minden tőlünk telhetőt megtettünk, szóval a kettős győzelem szerintem teljesen megérdemelt. Persze nagyon fontos volt a rajt, ahogyan később a körülmények megítélése is, valamint az, hogy mikor váltsunk slick gumikra, és a kivezető körön ne hibázzunk. Az élen autózónak kell diktálnia a tempót, és eleinte emiatt mindig kicsit nehezebb dolgunk van, most viszont mindent jól irányítottam.”

A rajtnál megelőzte Charles Leclerc-t, majd végig maga mögött tartotta a ferraris riválisát Sergio Pérez, akinek második helyével kettős győzelmet aratott a Red Bull Imolában. A mexikói versenyző igen kiegyensúlyozottan teljesít az utóbbi hetekben, és a két dobogós helyezése után egyértelmű célt tűzött ki a folytatást illetően.

„Mindent az irányításunk alatt tartottunk, de a Ferrari megpróbált minket elkapni a kerékcserék után, ráadásul nehezen tudtam felmelegíteni a gumikat – mondta Pérez. – A mai napon az volt a legfontosabb, hogy ne hibázzunk, hiszen ilyen körülmények között nehéz dolgunk volt a pályán. A kettős győzelem nagyszerű eredmény a csapat számára, mert eddig elég balszerencsések voltunk. Nagyon nehezen indult a szezon számunkra, szóval jó látni, hogy ma mindenki mosolyog a csapatban. A célom most már a futamgyőzelem.”

3. EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ
ÁPRILIS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:29.402
Időmérő: 1. Verstappen 1:27.999
ÁPRILIS 23., SZOMBAT
2. szabadedzés: 1. Russell 1:19.457
Sprintfutam: 1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
ÁPRILIS 24., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Pérez, 3. Norris
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Május 8., 21.00
Miami Nagydíj, Miami
Május 22., 15.00Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 29., 15.00 Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Bár kellett hozzá Leclerc hibája is, de az első versenyhétvégén még a mezőny végén szenvedő McLaren megszerezte idei első dobogós helyezését. Lando Norris nem meglepő módon, roppant elégedetten nyilatkozott az imolai futamot követően.

„Remek verseny volt egy remek hétvégén – ecsetelte a brit pilóta. – Megérdemelte a csapat, hiszen hátul voltunk az első futamon, most pedig dobogóra állhattam. Arra a kérdésre, hogyan kerültünk előre, az unalmas válasz a kemény munka lenne. Rengeteg időt és energiát fektettünk ebbe a gyárunkban és itt is. Ennek és a nehéz körülményeknek köszönhető a siker, hiszen azokból is hasznot húztunk. Szeretek ilyen viszonyok között versenyezni, mindig jól teljesítek, tavaly is ez volt.”

Szombaton jól rajtolt Charles Leclerc, és megelőzte Verstappent az első kanyarban, vasárnap viszont ő veszített két pozíciót a startnál. A világbajnoki éllovas kicsivel később visszazárkózott a harmadik helyre, ám a Red Bull-lal nem bírt az emilia-romagnai versenyen, aminek a végén ráadásul hibázott, és értékes pontokat veszített Verstappenékkel szemben.

„Kár, de mindegy, mi történt a megforgás előtt, ezek csak adatok, és mindez a versenyzés része – mondta Leclerc. – Tudom, hogy a kicsúszásnak nem szabadott volna megtörténnie, de a mai napon a harmadik helynél többre nem lettem volna képes, ennél sokkal többhöz nem volt meg a tempónk. Túl kapzsi voltam, és ennek megfizettem az árát, hiszen hét ponttal szerezhettem volna többet, ha a harmadik helyen érek célba. Kár, mert ez a hét pont biztosan sokat jelent majd a bajnokság végén, szóval ilyennek nem szabad újra megtörténnie.”

A Mercedes autói ezen a hétvégén sem működtek túl jól – Lewis Hamilton például pontot sem szerzett, így a leintés után Toto Wolff csapatfőnök a csapatrádión kért bocsánatot a hétszeres világbajnoktól, amiért „vezethetetlen autót adtak neki”. George Russell eredményesebben zárta az imolai fordulót a csapattársánál, hiszen a negyedik helyen látta meg a kockás zászlót a szezon negyedik futamán.

„Amikor a gumik megfelelően működnek, a delfinezést leszámítva az autót jó érzés vezetni – vélekedik a brit pilóta. – Remélem, megtaláljuk a megoldást erre is, ahogyan a többi csapat is, ami szenved miatt, mert ez így nem folytatható a versenyzők szemszögéből nézve. Ez volt az első hétvége, amikor komolyan fájt a hátam, és mellkasi fájdalmaim is voltak a delfinezés miatt. El kell viselnünk mindezt azért, hogy gyors köröket tudjunk teljesíteni az autónkkal.”

Melbourne után Imolában is roppant hamar véget ért a verseny Carlos Sainz Jr. számára. A spanyol pilóta az első körös helyezkedésben ütközött össze Daniel Ricciardóval – az esetért egyértelműen a McLaren versenyzőjét okolja.


„Mint látható volt, nehezen ment a rajt – mondta Sainz. – Sajnos túl sok helyet hagytam kívül Danielnek, és úgy döntött, hogy a rázókövek felől próbál elém vágni, ez pedig a versenyem végét jelentette. Balszerencsés voltam, hiszen semmit sem tudtam volna másképpen csinálni. Nehéz ezen keresztülmenni, főleg a csapat hazai futamán, a tifosi előtt. Sok támogatást kaptunk, és szerettünk volna jó versennyel szolgálni számukra. A rajt után hosszú futam állt előttünk, de én voltam a balszerencsés srác, akinek fizetnie kellett más hibájáért.”

AZ EMILIA-ROMAGNAI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull 1:32.07.986
2. Sergio Pérez mexikói Red Bull 16.527 mp h.
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 34.834 mp h.
4. George Russell brit Mercedes 42.506 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 43.181 mp h.
6. Charles Leclerc monacói Ferrari 56.072 mp h.
7. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Red Bull 1:01.110 p h.
8. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1:10.892 p h.
9. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1:15.260 p h.
10. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 1 kör h.
11. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Red Bull 1 kör h.
13. Lewis Hamilton brit Mercedes 1 kör h.
14. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
17. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 1 kör h.
18. Daniel Ricciardo ausztrál McLaren-Mercedes 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 6
Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Charles Leclerc 2 3 4 3 86
2. Max Verstappen 2 2 2 1 59
3. Sergio Pérez - 2 3 - 54
4. George Russell - 1 4 - 49
5. Carlos Sainz Jr. - 2 3 - 38
6. Lando Norris - 1 3 - 35
7. Lewis Hamilton - 1 3 - 28
8. Valtteri Bottas - - 3 - 24
9. Esteban Ocon - - 3 - 20
10. Kevin Magnussen - - 3 - 15
11. Daniel Ricciardo - - 2 - 11
12. Cunoda Juki - - 2 - 10
13. Pierre Gasly - - 2 - 6
14. Sebastian Vettel - - 1 - 4
15. Fernando Alonso - - 1 - 2
16. Csou Kuan-jü - - 1 - 1
17. Alexander Albon - - 1 - 1
18. Lance Stroll - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 124
2. Red Bull 113
3. Mercedes 77
4. McLaren-Mercedes 46
5. Alfa Romeo-Ferrari 25
6. Alpine-Renault 22
7. AlphaTauri-Red Bull 16
8. Haas-Ferrari 15
9. Aston Martin-Mercedes 5
10. Williams-Mercedes 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik