F1: a McLaren megpróbálkozhat Alonso megszerzésével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.20. 12:37
A McLaren Formula–1-es istállójánál szeretnék, ha Fernando Alonso a következő szezonban visszatérne hozzájuk – számolt be róla a BBC.

A BBC szerint Alonso helyzete rendezetlen a Ferrarinál, a McLaren pedig szeretné meggyőzni, hogy térjen vissza hozzájuk:

„Igen, mint ahogy bármely csapat szívesen látná a soraiban – mondta Martin Whitmarsh csapatfőnök arra a kérdésre, hogy szeretné-e megszerezni a világbajnok pilótát. – Ő a legjobb. Nem ismerem a jelenlegi szerződését, de úgy sejtem, hogy még érvényes a megállapodása.”

A spanyolt szerződése 2016-ig köti a Ferrarihoz, így előbb ki kellene lépnie belőle, ha távozni szeretne. Alonso a mexikói Sergio Pérezt pótolhatná a McLarennél, Jenson Button maradása biztosnak tűnik.

A BBC belső forrásra hivatkozva azt írja, hogy véget ért a „nagy szerelem” Alonso és a Ferrari között. A spanyol ugyan úgy nyilatkozott, örül Kimi Räikkönen érkezésének, de ezzel meggyengül a domináns szerepe, a finnről ugyan kevéssé képzelhető el, hogy olyan módon támogatná, mint a távozó Felipe Massa.

 

Legfrissebb hírek

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
2 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
5 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
5 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
5 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
7 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
17 órája
Ezek is érdekelhetik