Elsőként a Lotus mutatta be új építésű autóját

Vágólapra másolva!
2013.01.28. 21:39
null
A Lotus E21-es (Fotó: autosport.com)
A 2013-as Formula–1-es szezon csapatai közül elsőként a Lotus mutatta be új autóját. Az E21-essel ismét a tavaly szép eredményeket felmutató Kimi Räikkönen, Romain Grosjean páros igyekszik majd minél több pontot begyűjteni – a remények szerint az új fejlesztéssel élcsapattá válik a Lotus.

A bemutatót a világhálón keresztül bárki megtekinthette a legismertebb videomegosztón keresztül.

Eredetileg a szabadban leleplezték volna le az E21-est (ez a kódnév az istálló nagy-britanniai főhadiszállására utal, a gárda ugyanis 1992-ben költözött Enstone-ba az oxfordshire-i Witneyből, és az idei a 21. autó, amelyet ebben a központban terveztek és építettek meg), ám az erős szél miatt erre a Lotus gyárban került sor.

Räikkönen Abu Dzabiban aratott tavalyi sikere megszakította a 2008 óta tartó nyeretlenségi szériát, akkor Japánban Fernando Alonso vezette győzelme az akkor még Renault névre hallgató együttest.

KATTINTSON A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!
KATTINTSON A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A finn pilóta ráadásul végig az élbolyban haladva végül a harmadik helyen zárta a pontversenyt, a Lotust pedig a konstruktőri verseny negyedik helyéig segítette. A „jégember" mellett maradt a forrófejű francia „rajtbajnok" Romain Grosjean is a 2013-as idényre, miután tavaly decemberben (a Bajnokok Tornája megnyerését követően) újabb lehetőséget kapott az istállótól.

A csapatfőnök Éric Boullier elmondása szerint az istálló megmutatta, hogy elérhetőek a nagy dolgok.

„A 2011-es és 2012-es idény közötti ugrás bemutatta, mire vagyunk képesek. Ha ezt a folyamatos fejlődést és a pilótáink potenciálját nézzük, nagyon jó kilátásaink vannak 2013-ra" – mondta Boullier.

„Enstone tudja, hogyan kell világbajnokságot nyerni, de jó idő eltelt már a legutóbbi siker óta, úgyhogy nagyon kiéhezettek vagyunk az újabb dicsőséges szezonra."

James Allison technikai igazgató elmondta, hogy az E21-es külsőre hasonlít elődjére, „belül" sok változást eszközöltek.

„Számos belső módosítást végeztünk el, nagyon izgalmas autót alkottunk" – lelkendezett.

„A 2013-as szabályok nagyon hasonlítanak a 2012-esekre, így számos hasonlóságot lehet felfedezni a tavalyi autóval, de az ördög a részletekben rejlik, jelentős teljesítménynövelést értünk el" – tette hozzá Allison.

„Az első és hátsó felfüggesztés elrendezése jócskán megváltozott annak érdekében, hogy javuljanak az autó aerodinamikai lehetőségei. Az első szárny a 2009-es szabályváltoztatások alapkoncepciójának folytatása. A hátsó szárnyrendszeren tovább dolgoztunk, hogy megfelelő leszorítóerőnk legyen, és a leghatékonyabban kihasználhassuk a DRS nyújtotta előnyöket is."

„Az E20 bebizonyította, hogy versenyképes autó, úgyhogy ez az alapvető elvárás az E21-es felé is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján még gyorsabb autót igyekeztünk létrehozni, hogy ez mennyire sikerült, az majd akkor derül ki, amikor a futam helyszínén kipróbáljuk."

Kimi Räikkönen szerint semmi nem utal rá, hogy a Lotus nem képes megismételni a Benetton és Renault istállóként szerzett sikereket.

„A csapattal közös munka során egyértelműen kiderült, hogy kiváló szakemberek, és a történelem során már láthattuk, hogy képesek világbajnoki címet szerezni. Semmi olyat nem láttam tavaly, ami arra utalna, hogy lehetetlen lenne újabb bajnoki elsőséget szerezni. Természetesen nagyon kemény versenyek várhatóak, és mindenki nyerni akar. A csapat korábban már megvert mindenkit, és semmi nem utal rá, hogy ne lenne képes ismét."

ÍME, A 2013-AS LOTUS E21-ES!

2013-AS F1-ES CSAPATBEMUTATÓK DÁTUMAI
LotusJanuár 28., internet
E21
McLarenJanuár 31., WokingMP4-28
FerrariFebruár 1., Maranello
?
Force India
Február 1., Silverstone
VJM06
SauberFebruár 2., Hinwil
C32
Red Bull
Február 3., Milton Keynes
RB9
MercedesFebruár 4., Jerez
AMG F1 W04
Toro Rosso
Február 4., Jerez
STR8
CaterhamFebruár 5., Jerez
CT03
WilliamsFebruár 19., Barcelona
FW35
Marussia?
?
TESZTEK
JEREZfebruár 5.
február 6.
február 7.
február 8.
BARCELONAfebruár 19.
február 20. február 21. február 22.
BARCELONAfebruár 28.

március 1.

március 2.
március 3.
A 2013-AS CSAPATFELÁLLÁSOK
RED BULLSebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)
FERRARI
Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)
McLAREN
Jenson Button (brit) Sergio Pérez (mexikói)
LOTUS
Kimi Räikkönen (finn)
Romain Grosjean (francia)
MERCEDES
Lewis Hamilton (brit)
Nico Rosberg (német)
SAUBER
Nico Hülkenberg (német)
Esteban Gutiérrez (mexikói)
FORCE INDIA
Paul di Resta (brit)
WILLIAMS
Pastor Maldonado (venezuelai)
Valtteri Bottas (finn)
TORO ROSSO
Daniel Ricciardo (ausztrál)
Jean-Éric Vergne (francia)
CATERHAM
Charles Pic (francia)
MARUSSIA
Max Chilton (brit)
A VERSENYNAPTÁR
március 17. Ausztrál Nagydíj (Melbourne)
március 24. Malajziai Nagydíj (Sepang)
április 14. Kínai Nagydíj (Sanghaj)
április 21. Bahreini Nagydíj (Szahír)
május 12. Spanyol Nagydíj (Barcelona)
május 26. Monacói Nagydíj (Monte-Carlo)
június 9. Kanadai Nagydíj (Montreal)
június 30. Brit Nagydíj (Silverstone)
július 7. Német Nagydíj (?)*
Július 21.
?**
július 28. MAGYAR NAGYDÍJ (HUNGARORING)
augusztus 25. Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)
szeptember 8. Olasz Nagydíj (Monza)
szeptember 22. Szingapúri Nagydíj (Marina Bay)
október 6. Dél-koreai Nagydíj (Jongnam)
október 13. Japán Nagydíj (Szuzuka)
október 27. Indiai Nagydíj (Újdelhi)
november 3. Abu-dzabi Nagydíj (Yas Marina)
november 17. Amerikai Nagydíj (Austin)
november 24. Brazil Nagydíj (Sao Paulo)
*A nürburgringi pálya nehéz anyagi helyzete miatt Hockenheimben lehet a futam
**Még nincs helyszín, az sem biztos, hogy lesz verseny
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik