Ocon és Norris egymástól függetlenül gondolt a Herendi-sisakra

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2024.07.18. 18:16
Fotó: Esteban Ocon X
Különleges ajándékot kapott csapatától az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon: azt az A521-es autót, amellyel három éve a Hungaroringen pályafutása első (és eddigi egyetlen) futamgyőzelmét aratta.

 

„Ez már egy történelmi autó, régóta vártam rá, hogy megkapjam – kezdte a 27 éves Esteban Ocon. – Az édesapám három napig takarította a garázst, mire begördült a versenyautó, már szinte enni lehetett volna a földről. A mai napig nagyon jó emlék a három évvel ezelőtti futam, mert nem számítottunk a győzelemre, nem éreztük, hogy megvan hozzá a sebességünk, de azon a hétvégén mindenből kihoztuk a maximumot. Miután megérkezett az autó a garázsba, néhány régi trófeát is leporoltunk, nosztalgiáztunk a szeretteimmel, megkönnyeztem a pillanatot. Talán tíz-tizenöt év múlva újra beindítom a motort, miért is ne?”

Az emlékezetes és meglehetősen kaotikus futam természetesen ezúttal is szóba került, de a Nemzeti Sport kérdésére Ocon elmondta, nem csupán a 2021-es sikere miatt kedveli hazánkat.

„A vezetési stílusomból adódóan nagyon szeretem a kanyargós, technikás pályákat, a két kedvencem a mogyoródi és a szuzukai – hangsúlyozta a francia versenyző. – Szép emlékeket őrzök a Hungaroringről, már a futamgyőzelmem előtt is jól teljesítettem itt. Nem udvariasságból mondom, a magyar szurkolók tényleg nagyon elkötelezettek, szenvedélyesek, Budapest mindig élettel teli a Nagydíj hétvégéjén.”

 

Herendi-sisakjáról is érdeklődtünk Oconnál, amelyről a közösségi médiában is büszkén posztolt: „Különleges futam, különleges sisak” – írta a képhez. Az Alpine pilótája elárulta, már tavaly is gondolt rá, hogy valamilyen módon tiszteletét fejezi ki a tradicionális trófea és a pálya iránt, az idén pedig meg is valósult az elképzelése. Azt is megtudtuk, hogy nem beszéltek össze a hasonló festést választó Lando Norrisszal – a francia mosolyogva hozzátette, közelről azért nem ugyanúgy néz ki a két sisak.

„Egymástól függetlenül ugyanaz volt az ötletünk, szerencsére mégis különböző lett a végeredmény. Menő, hogy két ilyen sisakot is láthatnak a szurkolók a vasárnapi futamon.”

 

 

Legfrissebb hírek

A Racing Bulls egyedi dizájnt használ a Japán Nagydíjon – képek

F1
3 órája

Azonnali hatállyal távozik az Audi csapatfőnöke – hivatalos

F1
Tegnap, 16:31

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
2026.03.19. 17:30

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23
Ezek is érdekelhetik