F1: Webbert meghatotta a versenyzőtársak szép gesztusa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.24. 15:30
Mark Webber megpróbál nem foglalkozni azzal, hogy a Brazil Nagydíj lesz pályafutása utolsó Formula–1-es versenye, és bár az emiatt kapott nagy figyelem  a terhére van, az azért meghatotta, hogy a szokásos pilótaértekezleten a versenyzőtársak megtapsolták.

„Érdekes volt a pilótaértekezlet. Állva tapsoltak, amikor megérkeztem, el is fecsegtünk erről-arról, nagyon megindító volt. A kollégák végig ott vannak veled 17 éves pályafutásod során, sokat jelent, amit gondolnak rólad. Nagyon jólesett ez a fogadtatás tőlük – mondta Webber. – Nem lenne jó minden versenyen átélni ezt a kiemelt figyelmet, ami az utolsó versenyből fakad, de ez a pillanat nagyon jólesett. A világ minden tájáról szép üzeneteket kaptam, ez különös számomra."

Webber elmondta, különös helyzetben van, az ugyanis kevés pilótának adatik meg, hogy előre tudja, melyik az utolsó F1-es futama.

„A legtöbb esetben a pilótát kirúgják vagy lejár a szerződése, és hiába reménykedik, nem tud visszatérni. Én viszont tudom, hogy ez volt az utolsó időmérőm, ez lesz az utolsó rajtom, s nem könnyű ezeket kiverni a fejemből, de megpróbálom. Az időmérőn sikerült, egy percig sem jutott eszembe, hogy ez az utolsó. A versenyen is mindent megteszek majd, hogy nyerjek, de nem lesz könnyű Sebastiant legyőzni, ő a favorit, ő indul az élről, és ő nyerte meg a legutóbbi ezer versenyt" – mondta Webber.

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
3 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
Tegnap, 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
Tegnap, 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik