Formula-1: Gyulay szerint meglehet a 200 ezres nézőszám a Hungaroringen

MTI MTIMTI MTI
2011.07.31. 10:56
Címkék
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

„Csütörtökön 35 ezren voltak kint, pénteken 40 ezren, szombaton pedig 55 ezren, reméljük, hogy a vasárnapi futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat – mondta vasárnap az MTI-nek a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki tavaly vette át a Zrt. irányítását, így ez az első Magyar Nagydíja vezetőként. – Az elmúlt tizenöt évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk.”

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: „Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot. A csütörtöki versenyzői eligazításon több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem a legoptimálisabb az aszfalt minősége.”

Gyulay azt mondta, vezetőként nincs ideje arra, hogy bárkinek is szurkoljon, ugyanakkor rendkívül tiszteli az összes pilótát, mert ahogy fogalmazott: „Mindegyikük igazi profi, aki tisztában van azzal, hogy egy hatalmas üzlet szereplője, így mindig a körülményeknek megfelelően viselkedik.”

A Magyar Nagydíj 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
57 perce

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
3 órája