Formula–1: a McLaren nem áldozza fel az időmérőt a versenyért

2011.05.04. 12:47
Címkék
A Formula–1-es McLaren-istálló vezetői kizárták annak a lehetőségét, hogy a Red Bull-os Mark Webber sanghaji felzárkózása után a hét végi Török Nagydíj szombati időmérőjén a lágy keverékű gumik megóvása érdekében extrém stratégiát vessenek be az időmérőn.

Webber Kínában – Sebastian Vettelhez és a két McLaren-pilótához hasonlóan – kemény gumin próbált meg túljutni az időmérő első szakaszából, de nem volt elég gyors ahhoz, hogy megverje a lágy gumis riválisokat, így a 18. pozícióban ragadt, és onnan kellett rajtolnia. Ám három készlet teljesen új lágy gumija maradt a versenyre, amelyen végig a mezőny leggyorsabb pilótája tudott lenni, és a hajrában feljött a harmadik helyre. A futam után a Red Bull vezetői kijelentették, hogy már nem olyan értékes a jó rajthely, mint a vadonatúj gumi, és furcsa húzásokra lehet számítani az időmérőkön.

A McLarennél ezt nem teszik meg, nem hagyják ki a kvalifikáció harmadik szakaszát csak azért, hogy gumit spóroljanak, és a 9., illetve a 10. rajthelyről rajtolva kezdjék meg a felzárkózást a vasárnapi versenyen.

„Azt még bevállalhatjuk, mint Kínában, hogy Lewis a záró szakaszban csak egy készlet lágy gumit használ, de ennél merészebb stratégiára senki se számítson" – mondta Phil Prew, az istálló vezető versenymérnöke.

A Red Bull és a McLaren Török GP előtti várakozásairól ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
4 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
6 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
9 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
9 perce

Fermín López két góljával nyert az Atlético Madrid otthonában a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
24 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
27 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
31 perce