
Fotó: Action Images (archív)
Ecclestone (középen) és Hill (jobbra) egymásnak ellentmondó véleményen van

Fotó: Action Images (archív)
Ecclestone (középen) és Hill (jobbra) egymásnak ellentmondó véleményen van
Még tavaly júliusban jelentették be, hogy a Formula–1-es Brit Nagydíjnak 2010-től a Donington Park ad majd otthont, mert a silverstone-i pálya szerződése az idén lejár, és a szükségszerű fejlesztéseket gazdasági okokból nem tudták volna végrehajtani.
A Donington Parkot a tervek szerint több százmillió fontnak megfelelő összegű befektetéssel építették volna át, új boxutcát és sajtóhelyeket létesítve, ám egyelőre kérdéses, hogy mi valósul meg az elképzelésekből.
Mára azonban kiderült, hogy a Bernie Ecclestone-nal a helyszín átépítéséről megállapodó cég gyakorlatilag a fizetésképtelenség határára sodródott – bíróságon keresztül próbálják behajtani a Donington Venues Ltd-n a körülbelül 2.5 millió fontra rúgó összegű tartozásokat.
Ez azt jelenti, hogy könnyen maradhat minden a régiben, már persze ha egyáltalán lesz jövőre Brit Nagydíj. A silverstone-i aszfaltcsíkon ugyanis már megkezdték az előkészületeket a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának fogadására.
A MotoGP mezőnye ugyanis 2010-től öt éven keresztül Silverstone-ba látogat, és a kétkerekűeknek egészen más jellegű biztonsági intézkedésekre van szükségük, mint az autóknak – példaként említenénk, hogy az aszfaltozott bukótereknek milyen hatásuk lehet a motorjáról leeső pilótára, miközben az F1-es gépek éppen a sóderágyban akadnak el előszeretettel...
Az is könnyen elképzelhető, hogy végül Brit Grand Prix nélkül marad a 2010-es idény, amire pedig még nem volt példa a száguldó cirkusz 60 éves történelme során. Ugyanakkor itt kell megjegyezni azt is, hogy a Brit Nagydíj az F1-es csapatokkal korábban megkötött Concorde-szerződés alapján védett versenynek minősül.
Ilyenformán nem kerülhet ki a naptárból, és ezt Damon Hill, a Brit Autóversenyezők Klubjának (BRDC) elnöke is hangsúlyozta a Timesnak adott nyilatkozatában.
„A brit viadal védettséget élvez. Doningtonnal kapcsolatban mindenki szkeptikus volt már a kezdetektől fogva, ugyanakkor tudom, hogy megvan a kellő tartalékunk a pálya rendbetételére” – fogalmazott 1996 világbajnoka.
Mindenesetre nem árt emlékeztetni rá, hogy a Francia GP ugyanilyen védettséget élvezett, az idén mégsem rendeznek F1-es versenyt a galloknál. Szóval még bármi lehet – a labda jelenleg Ecclestone térfelén pattog...