Formula-1: 12 év távollét után visszatérhet a Lola-istálló

2009.04.22. 18:26
Címkék
A Lola brit autógyártó cég vezetősége azon gondolkodik, hogy 13 év, az 1997-es Mastercard-Lola-csapat sikertelen próbálkozása után a következő évadban ismét benevez a Formula–1-es világbajnoki versenysorozatba.
A Lola kisebb-nagyobb megszakításokkal 1962-től 1997-ig szerepelt mint motorszállító, saját csapatként azonban nem sokszor vágott neki a részvételnek. Legutóbb ezt 1997-ben próbálta meg, s akkor az évad első két versenyére nem tudta magát kvalifikálni, a harmadikra pedig az anyagi és technikai krízisre hivatkozva már el sem utazott.A huntingdoni székhelyű cég a honlapján kiadott közleményben jelentette be a visszatérés tervezését: „Részletekre kiterjedő számításokat végeztünk, amelyek arra vonatkoztak, hogy cégünk kifejlesszen és megépítsen egy Formula–1-es autót és versenyeztesse azt a világbajnoki sorozatban” – áll a Lola közleményében.A múlt hónapban a Nemzetközi Automobil-szövetség bejelentette azon terveit, hogy bevezetnék a 30 millió fontos költségvetési sapkát az istállók számára. A Lolánál ekkor gondolták úgy, hogy visszatérnének a Formula–1 világába.
Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
8 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
23 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
34 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
35 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
42 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
46 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
52 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája