Formula-1: Hamilton elégedetlen a kínai teljesítményével

2009.04.21. 18:25
Címkék
A világbajnok Lewis Hamilton bevallotta, nem elégedett a Kínai Nagydíjon mutatott teljesítményével, annak ellenére, hogy a hatodik helyen végzett, ami idei legjobb eredménye, hiszen Ausztráliában megfosztották a harmadik helyétől, Malajziában pedig a hetedik helyen végzett.
A hatodik helyen zárt Hamilton, de végezhetett volna előrébb is, hiszen számtalan alkalommal megpördült, sokat csúszkált és többször is letért a pályáról – persze a szakadó esőben ez nem volt nehéz.A világbajnoki címvédőt a futam után csapata ugyan az egekbe magasztalta agresszív stílusáért, ám ő maga később bevallotta, elégedetlen magával.„Nagyon kemény verseny volt, a látási viszonyok, főleg a futam elején igazán szörnyűek voltak, alig láttam valamit, aztán azért kissé javult a helyzet. Számtalanszor megpördültem, pedig imádok esőben vezetni, de vasárnap nem úgy mentem, ahogy arra képes lehettem volna” – ismerte el a brit pilóta.
Legfrissebb hírek

Az Esbjerg és a Bucuresti győzelmével indult az FTC női kézi BL-es csoportja

Kézilabda
6 perce

Folytatnák jó sorozatukat a budapestiek – MTK–Kisvárda percről percre

Labdarúgó NB I
22 perce

Az Alpine ellopta a show-t: Gasly pole pozíciója után Russell szava is elakadt a monzai időmérőn

F1
32 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
34 perce

NB II: előnyben a Misleny és a KTE, kettővel megy a Soroksár – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
41 perce

NB II: FC Ajka–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
44 perce

NB II: Kozármisleny–Mezőkövesd Zsóry

Labdarúgó NB II
51 perce

Női kosarasaink megverték Nigériát, 28 év után újra magyar győzelem vb-mérkőzésen!

Kosárlabda
1 órája