Svájc: a bajnoki címvédő menesztette vezetőedzőjét

2022.09.21. 13:47
null
Fotó: AFP
Menesztették a svájci bajnoki címvédő FC Zürich labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Franco Fodát, miután a csapat nyeretlenül áll az utolsó előtti helyen a bajnokságban, az Európa-liga csoportkörének első két fordulójában pedig egyaránt kikapott. Szabics Imre is távozik.

Fodát júniusban nevezték ki a zürichi együttes élére, most viszont Ancillo Canepa elnök közölte, a sikertelen szereplés miatt megváltak a szakembertől és két asszisztensétől, Szabics Imrétől és Thomas Kristltől. A klub egyelőre nem számolt be arról, hogy ki lesz az 56 esztendős edző utódja.

Foda négy évig volt osztrák szövetségi kapitány – akárcsak a Zürichnél, ott is Szabics Imre segítette másodedzőként a munkáját –, majd idén márciusban lemondott, miután az együttes kikapott Walestől a világbajnoki pótselejtezőn.

A Zürich az eredménytelen bajnoki szereplés mellett a Svájci Kupából is kiesett, az El-ben pedig előbb az Arsenallal, majd a norvég Bodö/Glimttel szemben is alulmaradt. Az európai kupasorozatban legközelebb október 6-án a PSV Eindhovent fogadja a svájci csapat.

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
6 órája

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
7 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 17:50

A franciaországi tüntetések miatt módosították egy El-meccs időpontját

Európa-liga
2026.10.28. 13:24

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Szabics Imre életre szóló leckét kapott, amit ma már a játékosainak ad tovább

Légiósok
2026.10.25. 14:43

Goncalo Feio: A Ferencváros útja a Bodö/Glimtére és a Slaviáéra emlékeztet

Európa-liga
2026.10.23. 16:45