nemzetisport.hu 2017.06.29 20:35 Frissítve: 2017.06.30 17:39

Videoton: idény eleji norma az első tétmérkőzésen

Nem a legjobban futballozott a Videoton a máltai Balzan ellen a Felcsúton rendezett Európa-liga-selejtezőn, de legalább a kötelező feladatot hozta: kapott gól nélkül, kétgólos előnnyel utazhat a jövő keddi visszavágóra.

A Videoton legyűrte a Balzant (Fotó: Török Attila)

 

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Videoton FC (magyar)–Balzan (máltai) 2–0
(Scsepovics 79., Lazovics 94.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Minimális átalakulás a keretben, új edző a kispadon – és győzelmi kényszer a Balzan elleni, Felcsúton rendezett meccsen, így kezdte az Európa-liga-selejtezőt a Videoton.

Nagyon szerény képességű, de lelkes, sőt néha kifejezetten durva csapatot ismerhettünk meg a máltaiak személyében, akiknek kapusa, Ivan Janjusevics egy mérkőzésen pályára lépett anno a Vasasban is.

Nos, a játékosnak csak egyszer kellett volna nagyot védenie az első félidőben, de akkor a kapujába paskolta a labdát, ám mégsem kellett szomorkodnia, mert előtte Danko Lazovics lökött (legalábbis a játékvezetői stáb szerint), így aztán hiába fejelt a jobb sarokba Anel Hadzic.

Máltai kapura lövésekkel indult a második félidő, nem kis meglepetésre, az ötödik (!) próbálkozás után felharsant a lelátóról az első füttyszó, majd az első „Harcoljatok! Harcoljatok!” rigmus is. A fehérvári mester, Marko Nikolics Varga József helyére beküldte Pátkai Mátét, majd az előtte életerős kapura lövéssel jelentkező Bódi Ádámot Géresi Krisztián váltotta.

Aki adott egy remek gólpasszt Marko Scsepovicsnak, de a légiós tökéletesen nem lehetett elégedett találatával, előtte ugyanis kihagyott egy büntetőt. 1–0

Géresi a ráadásban majdnem ismét gólt rúgatott a légióssal, aki azonban a csodapassz után kihagyta a kihagyhatatlant, egy méterről az üres kapu mellé lőtt. A ráadás negyedik percében viszont Danko Lazovics már nem hibázott. 2–0!

Idény eleji norma: hozta a kötelező győzelmet a Videoton, de várjuk a fejlődést a jövő heti visszavágón.

„Nem mondanám, hogy remek ez az eredmény, inkább csak rendben van – mondta Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a Duna Worldnek. – Nagyon jó, hogy nem kaptunk gólt. A szezonban az első tétmeccsek mindig nehezek, ilyenkor van egy kis nyomás a játékosokon. Tanulság, hogy nem szabad ilyen idegesen kezdeni. Azért nem lehetek teljesen elégedetlen, két gólt szereztünk, és fontos, hogy nem kaptunk gólt. Ennél tudunk jobban is játszani, és ezt a nézők is meglátják majd a visszavágón.”

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


KORÁBBAN

Ferencváros (magyar)–Jelgava (lett) 2–0 (Varga R. 10., 69.)
Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar) 4–3 (Georginho 18., Benajun 88., Vered 91., Sabo 93., ill. Pavlov 35., 43., Kulcsár T. 52.)
Sirak (örmény)–ND Gorica (szlovén) 0–2
Irtis Pavlodar (kazah)–FK Dunav Rusze (bolgár) 1–0
Kajrat Almati (kazah)–Atlantas Klaipeda (litván) 6–0
Ventspils (lett)–Valur Reykjavík (izlandi) 0–0
Partizani (albán)–Botev Plovdiv (bolgár) 1–3
Pjunik (örmény)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–4
Trencín (szlovák)–Torpedo Kutaiszi (grúz) 5–1
Levadia Tallinn (észt)–Cork City (ír) 0–2
Dinamo Minszk (fehérorosz)–NSÍ Runavík (feröeri)  2–1
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Suduva (litván) 0–0
VPS Vaasa (finn)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 1–0
Shkëndija (macedón)–Dacia Chisinau (moldovai) 3–0
Dinamo Batumi (grúz)–Jagiellonia Bialystok (lengyel) 0–1
Csihura Szacshere (grúz)–Altach (osztrák) 0–1
Nomme Kalju (észt)–B36 Tórshavn (feröeri) 2–1
Lyngby (dán)–Bangor City (walesi) 1–0
Odd (norvég)–Ballymena United (északír) 3–0
UE Santa Coloma (andorrai)–Osijek (horvát) 0–2
Zaria Balti (moldovai)–FK Sarajevo (bosnyák) 2–1
Zirä FK (azeri)–Differdange (luxemburgi) 2–0
Levszki Szófia (bolgár)–Szutjeszka (montenegrói) 3–1
AEK Larnaca (ciprusi)–Lincoln (gibraltári) 5–0
Haugesund (norvég)–Coleraine (északír) 7–0
Fola Esch (luxemburgi)–Milsami Orhei (moldovai) 2–1
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Tirana (albán) 2–0
Bala Town (walesi)–Vaduz (liechtensteini) 1–2
Connah’s Quay Nomads (walesi)–HJK Helsinki (finn) 1–0
Vojvodina (szerb)–Ruzomberok (szlovák) 2–1
Midtjylland (dán)–Derry City (ír) 6–1
Skënderbeu (albán)–Sant Julia (andorrai) 1–0
IFK Norrköping (svéd)–Pristina (koszovói) 5–0
KÍ Klaksvík (feröeri)–AIK (svéd) 0–0

2020.10.25 14:43:30

Európa-liga H. Á.

Az Európa-liga 2020–21-es selejtezősorozatának minden eredménye egy helyen.

2020.10.02 09:13:01

Európa-liga H. K.

A döntős Inter sztárja, Romelu Lukaku lett a 2019–2020-as idény legjobb játékosa.

2020.10.01 20:10:21

Európa-liga T. D.

Kabaréba illő találat után került előnybe a Rijeka a Köbenhavn elleni El-selejtezőben.

2020.10.01 19:35:10

Európa-liga PIETSCH TIBOR (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nikolics a mérkőzés elején betalált a Standard Liege otthonában, de a szünet után összeomlott a magyar védelem.

2020.09.24 20:03:09

Európa-liga DUDUCZ TIBOR (Linz)

A LASK 7–0-ra győzte le a 48. perctől kezdve emberhátrányban játszó dunaszerdahelyieket.