El: Holmanék zárt kapuk mögött fogadják a Wolverhamptont

MTI MTIMTI MTI
2019.10.09. 20:09
Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava a szurkolók rasszista magatartása miatt zárt kapuk mögött fogadja az angol Wolverhampton Wandererst a labdarúgó Európa-ligában október 24-én, és ezenkívül a pozsonyi klub 91 750 eurós bírságot is köteles fizetni.

A Slovan szimpatizánsai a görög PAOK elleni augusztus 22-i, 4. fordulós selejtező odavágóján okoztak botrányt: a rasszista bekiabálások és a sértő transzparens kifüggesztése mellett tárgyakat dobáltak a pályára. A pozsonyi találkozó 1–0-s hazai sikert hozott, a párharcból 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal jutottak a csoportkörbe Holmanék.

A Slovan két forduló után a K-csoport élén áll 4 ponttal, jobb gólkülönbséggel, míg a Wolverhampton a harmadik 3 ponttal.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
2 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
13 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
14 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
16 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
Tegnap, 16:30