Európa-liga: a Győr selejtezője is látható lesz a tévében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.14. 16:42
Az MTVA tájékoztatása szerint a Debrecen Bajnokok Ligája-selejtezője mellett a Győr Európa-liga-mérkőzése is élőben lesz látható az M2-n.
A magyar bajnok DVSC kedden, az északír Cliftonville otthonában kezdi BL-selejtezőjét, a Győri ETO pedig csütörtökön, hazai pályán fogadja a svéd Göteborg csapatát az Európa-liga második körében. Mindkét találkozót élőben közvetíti az M2.Július 15-én, kedden a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében érdekelt magyar bajnok Debreceni VSC az északír Cliftonville FC vendégeként lép pályára először a 2014–2015-ös BL-kiírásban. A találkozót az M2 20:40-kor élőben közvetíti.A bajnokság második helyén záró Győri ETO az Európa-liga második körében kezdi meg nemzetközi szereplését csütörtökön. Horváth Ferenc együttese hazai pályán fogadja az IFK Göteborg csapatát, amit az M2 szintén élőben közvetít majd 19:50-kor. Mindkét magyar érdekeltségű mérkőzés kommentátora Ujvári Máté lesz. A Győr csütörtöki találkozóját a Kossuth Rádió is műsorára tűzi 21:05-től. A rádióhallgatókat Gulyás László tudósítja.Az egy hét múlva esedékes visszavágókat is képernyőre tűzi a közszolgálati televízió.
Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
23 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2026.08.13. 17:58