Vb-jelöltek tornája: izgalmas állásnál remizett Rapport

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 18:46
null
Rapport Richárd újabb döntetlent játszott (Fotó: AFP, archív)
Rapport Richárd sorozatban ötödik alkalommal is remizett a sakkvilágbajnok-jelöltek madridi tornáján. A magyar nagymester sötéttel, három óra játék után egyezett meg a pontosztozkodásban az amerikai Fabiano Caruanával.

 

„Pár éve volt a csúcsidőszaka. Játékerőben ő a legjobb az egész mezőnyben, de mintha az
utóbbi időben hiányozna valami nála”
– nyilatkozta Fabiano Caruanáról Gyimesi Zoltán, olimpiai ezüstérmes, korábbi magyar bajnok és világbajnokjelölt.

Nos, Caruana meglehetősen jól kezdte a madridi tornát, Rapport Richárd ellen a tabella második helyezettjeként, egy győzelemmel, vereség nélkül ült asztalhoz. Kettejük mérlegének nyelve az amerikai felé billen, Rapport háromszor kikapott tőle, ugyanennyiszer döntetlent játszott vele, s egyszer győzött.

A madridi találkozón mindketten aktívan mozogtak a vezérrel, egy apró hiba is elegendő lett volna ahhoz, hogy eldőljön a parti – meglehetősen izgalmas, kombinatív állás alakult ki, a játékosok végül már 24 lépés után kiegyeztek a remiben. A partit ide kattintva lehet megnézni.

A magyar nagymester mind az öt eddigi találkozóján döntetlent játszott, és a középmezőnyhöz tartozik. Csütörtökön ismét a sötéttel játszik, ellenfele az azeri Teymur Racabov (Radjabov) lesz.

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, MADRID
5. FORDULÓ

Fabiano Caruana (amerikai, 2783)–Rapport Richárd (2764) döntetlen
Hikaru Nakamura (amerikai, 2760)–Jan Nyepomnyascsij (orosz, 2766) döntetlen
Alireza Firouzja (francia, 2793)–Jan-Krzysztof Duda (lengyel, 2750) döntetlen
Teymur Racabov (Radzsabov, azeri, 2753)–Ting Li-zsen (kínai, 2806) döntetlen
Az állás: 1. Nyepomnyascsij 3.5 pont, 2. Caruana 3, 3. RAPPORT, Duda, Nakamura 2.5-2.5, 6. Racabov, Firouzja és Ting Li-zsen 2-2

Legfrissebb hírek

Sakk: Rapport Richárd és Lékó Péter is kiesett a világkupán

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:58

Mindkét magyar ismét remizett, Rapportra és Lékóra is rájátszás vár a sakk-vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.12. 14:46

Rapport sötéttel, Lékó világossal remizett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.11. 16:03

Cipruson lesz a sakkvilágbajnok-jelöltek 2026-os tornája

Egyéb egyéni
2025.11.10. 20:53

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
2025.11.10. 11:51

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
2025.11.09. 13:42

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45
Ezek is érdekelhetik