MTI 2017.08.02 19:35 Frissítve: 2017.08.02 19:43

Utánpótlás: Szabó Tünde elégedett a nyári eredményekkel

Szabó Tünde szerint az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) és a vizes világbajnokságon is megmutatta magát a magyar sport következő, reményekkel teli generációja.


A sportért felelős államtitkár a hétvégén Győrben, illetve Budapesten zárult kiemelkedő világeseményeket értékelve az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, hogy „az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos elképzeléseink, programjaink helyességének egyértelmű bizonyítékát hozta az EYOF és a vizes vb".

A győri olimpiai esemény minden idők legeredményesebb magyar szereplésével ért véget, mivel az ifjú sportolók 13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzérmet szereztek, míg a vizes sportágak világbajnokságán három juniorvilágcsúcs és egy ezüstérem született Milák Kristóf jóvoltából, Németh Nándor pedig harmadik lett a 4x100-as gyorsváltóval.

Szabó Tünde kiemelte, hogy a vb-n a magyar csapatban a nagy legendák mellett már megjelentek a fiatal tehetségek is, ami rendkívül fontos, hiszen így biztosítható folyamatosan a magyar sport eredményessége.

„Az a sportágfejlesztési támogatási koncepció, amelynek keretében 2011-ben bevezettük a látvány-csapatsportágak, 2013-ban a 16 kiemelt sportág támogatási rendszerét, 2014-ben pedig létrehoztuk 20, most már 24 sportág számára a Felzárkóztatási Alapot, 2020-ra, 2024-re érik be. Hiszen ahhoz, hogy ezek eredményei a felnőttkorosztályban láthatók legyenek, 10-12 év szükséges" – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a mostani sikerek egyfelől biztató előrejelzései a következő két olimpiai ciklusnak, másfelől pedig visszajelzések számukra és a szakma számára, hogy az utánpótlás-nevelés területén meghatározott irányvonalak mentén kell folytatni a megkezdett munkát.

„Az utánpótlás-nevelés területén működő programjaink célja, hogy a tehetségek az ország minden pontján lehetőségeket kapjanak. Ennek érdekében egymásra épülő komplex utánpótlásprogram-struktúrát alakítottunk ki, amelyben már hatévestől egészen 23 esztendős korig tudjuk támogatni mind anyagilag, mind szakmailag a gyermekek, fiatalok sportpályafutását" – hangoztatta Szabó Tünde, kiemelve a Sport XXI. és a Héraklész-program jelentőségét.

A vizes világbajnokság sportolói közül szinte mindenki héraklészesként kezdte, annak idején például Cseh László és Hosszú Katinka is. Az új tehetségek közül pedig – akik a vizes vb-n és az EYOF-on egyaránt bizonyítottak – szinte mindenki a Héraklész-program tagja, többek között a juniorvilágcsúcsot úszó Milák Kristóf is" – mondta az államtitkár.

Hozzátette, hogy a sikerekhez szükségesek a szakemberek is. Idén ezért bevezették az utánpótlásedző-programot, amely kifejezetten az utánpótlásban dolgozók támogatásáról szól.

„Célja, hogy ezeket a szakembereket az edzői pályán és itthon tartsa. A kiemeltedző-programmal és a Gerevich-ösztöndíjjal együtt így vált teljes egésszé az edzők életútprogramja" – hangoztatta.

„A magyar kormány azon célkitűzése, hogy minél több rangos sportrendezvény házigazdája legyen, nagy lökést adhat fiatal sportolóinknak, hiszen ezáltal óriási lehetőségekhez jutnak: hazai közönség előtt versenyezhetnek, együtt hazánk és a világ legjobb sportolóival, ami a szakmai tapasztalatokon túl rendkívül motiváló is" – zárta nyilatkozatát a sportállamtitkár.

2021.01.24 07:53:15

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

„Rendkívüli teljesítménnyel hívták fel a világ figyelmét Trianon égbekiáltó igazságtalanságára.”

2021.01.21 23:42:57

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az itáliai miliőt. Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Üresek a stadionok, üresek a lelkek.

2021.01.21 10:42:04

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„Értékelni kell és »jól tartani« azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek.”

2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.

2021.01.18 20:28:38

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia örök szerelmeseként is legfeljebb reménykedem: elég erős az öt karika ahhoz, hogy kötőanyag legyen ott, ahol minden szétesni látszik.