Universiade: 2025-ben Budapest rendezné az „egyetemi olimpiát”

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 20:23
null
Szabó Tünde kijelentette: 2025-re minden szükséges létesítmény megépül (Fotó: Török Attila)
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megpályázza az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiájának tartott 2025-ös universiade megrendezését.

 

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán, a júliusi nyári universiadéra utazó magyar csapat eskütétele után az M1 aktuális csatornának azt mondta, 2025-re minden szükséges sportlétesítmény megépül, valamint addigra már minden sportág elmondhatja majd magáról, hogy Magyarországra hozta az adott sportág legnagyobb eseményét.

„Folyamatosan szervezzük a nemzetközi sporteseményeket, az idei évben csaknem 130-at, köztük négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot, és ezeknek a versenyeknek a rendezésére folyamatosan kiváló minősítést kapunk" – jelentette ki Szabó Tünde. Hozzátette, ez azt bizonyítja, hogy Magyarország alkalmas az egyik legnagyobb multisport-esemény, az unviersiade megrendezésére is.

Az államtitkár kiemelte, hogy a 2017-es vizes-vb, a 2023-ban sorra kerülő budapesti atlétikai vb, valamint az idei asztalitenisz-, vívó, kajak-kenu és öttusa-vb is bizonyítja, hogy a feltételek adottak, Magyarország képes arra, hogy biztonságos otthona legyen bármelyik sportág nagy eseményének, ez előnyt jelent, mert ezt a nemzetközi döntéshozók is figyelembe veszik.

„Számunkra pedig az is fontos, hogy a magyar sportolók a hazai, sportszerető közönség előtt tudják megmutatni, mire képesek" – tette hozzá Szabó Tünde.

Az universiadék 1959 óta íródó történetében a magyar sportolók eddig 120 arany-, 95 ezüst- és 112 bronzérmet nyertek.

A július 3–14. között Nápolyban sorra kerülő 30. nyári universiadéra 160 fős magyar küldöttség utazik, amelynek sportolói 12 sportágban – atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda – versenyeznek majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik