Torna: szombaton Kanyó Éva-emlékverseny olimpiai bajnokokkal

Vágólapra másolva!
2010.11.22. 14:31
Címkék
A budapesti Tornacsarnokban november 27-én nyolcadik alkalommal rendezi meg a KSI Tornaszakosztálya és a Kanyó Éva Tornaalapítvány a fiatalon elhunyt tornásznő, Kanyó Éva emlékére kiírt nemzetközi tornaversenyt. Az emlékversenyen a hazai élmezőny mellett olimpiai bajnokok is jelen lesznek, a szervezők 12 ország versenyzőit várják.

Az év legrangosabb hazai tornaversenyére több mint tíz országból – köztük Oroszországból, Ukrajnából, Kanadából, Svájcból, Angliából, Izlandról és Ausztráliából – érkeznek a versenyzők. A magyarok részéről az élmezőny is szerekhez lép, többek közt a vendéglátó klub színeiben a rotterdami vb-n a jövő évi olimpiai kvalifikációs szereplést csapatban megszerző Eb-ötödik Hidvégi Vid, Divéki Luca, Nyers Csaba és Kállai Zoltán.

Kanyó Éva – a népszerű televíziós műsorvezető, Rózsa György felesége – tornászpályafutása a Központi Sportiskolából indult; kiemelkedő eredményeit tekintve többszörös magyar bajnok, Ifjúsági Barátság Verseny- és Amerika Kupa-győztes gerendán, a ’78-as strasbourgi vb csapatversenyének negyedik helyezettje. Eredményei előtt a KSI évről évre az emlékére rendezett viadallal tiszteleg.

Az esemény fővédnöke Schmittné Makray Katalin a ’64-es tokiói olimpia ezüstérmese. Részvételét visszaigazolta az ukrán Bogdan Makuc, a román Marius Urzica, valamint az orosz Nyikolai Krukov és Jelena Zamolodcsikova; a négy korábbi olimpiai bajnok immár kísérőként, edzői, pontozóbírói feladatokat fog teljesíteni. Az eseményt a magyar sport több kiválósága is megtiszteli jelenlétével, így Egerszegi Krisztina, Gyulay Zsolt, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Csollány Szilveszter és Gergely Gábor.

A VIII. Kanyó Éva-emlékverseny november 27-én délelőtt tízkor az ifjúságiak és a serdülők versenyeivel kezdődik, a felnőtteket délután háromtól szólítják szerekhez.

Legfrissebb hírek

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
11 perce

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
20 perce

Argentínába szerződik az AS Roma világbajnok középpályása

Minden más foci
35 perce

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
58 perce

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
58 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
1 órája

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
1 órája

Öttusa: négy nővér – sikersztori folytatásokban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik