Sakkolimpia: Rapport és Lékó sem utazik a magyar csapattal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 21:38
null
Berkes Ferenc nagy erőssége lehet a csapatnak (Fotó: Magyar Sakkszövetség)
A Magyar Sakkszövetség kihirdette a július 28. és augusztus 10. között az indiai Chennaiban megrendezendő sakkolimpián induló magyar válogatottak keretét.

 

A nyílt tornán részt vevő magyar válogatottat Bánusz Tamás, Berkes Ferenc, Erdős Viktor, Gledura Benjámin és Kántor Gergely alkotja, a szövetségi kapitány Ács Péter.

A jelenlegi legjobb magyar nagymester, Rapport Richárd az egyéni versenyeire koncentrál, rendkívül sűrű tavaszi és nyári programja – benne a világbajnokjelöltek madridi tornájával – mellett nem tud a válogatott rendelkezésére állni.

„A Magyar Sakkszövetség vezetői többször is egyeztettek a jelenleg a világranglista 5. helyén álló Rapport Richárddal, aki ezúttal – általa másként megtervezett szakmai programja miatt – nem játszik a válogatottban. Természetesen a továbbra is számítunk Ricsire, akinek sok sikert kívánunk a versenyeihez” – írja a szövetség a Facebook-oldalán.

Lékó Péter sem tagja a csapatnak, a háromszoros világbajnoki döntős és kétszeres olimpiai ezüstérmes nagymester az utóbbi időszakban háttérbe szorította a versenysakkot, és elsősorban edzői, szekundánsi és szakkommentátori feladatokra koncentrál. Almási Zoltán már korábban lemondta a szereplést a nemzeti együttesben.

A nőknél Papp Gábor szövetségi kapitány a Gaál Zsóka, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Lázárné Vajda Szidónia, Terbe Julianna ötös keretnek szavazott bizalmat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik