Rg: törött bokával nyert vb-t, fél évet kihagyott, arannyal tért vissza

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.04.03. 21:16
null
Jana Kudrjavceva (középen) fél év kihagyás után megmutatta, ki az úrnő a háznál (Fotó: Ulrich Faßbender)
Aranyéremmel tért vissza a nemzetközi színtérre a tizenháromszoros világbajnok Jana Kudrjavceva a ritmikus gimnasztika világkupa-sorozat pesarói állomásán. A 18 éves orosz világklasszis fél év kihagyás után versenyzett ismét, és egyből megnyerte az összetett versenyt. Kis Alexandra az összetett 43. helyén végzett, a magyar felnőtt kéziszercsapat 15. lett.

Jana Kudrjavceva ott folytatta, ahol abbahagyta. No, nem saját akaratából hagyta abba, de már a tavaly őszi, stuttgarti világbajnokságot is iszonyatos kínok között csinálta végig – mint kiderült, bokacsontjából letörött egy darab, és így nyert öt aranyérmet. A sérülést műtét, rehabilitáció és féléves kihagyás követte, Kudrjavceva a rigai viadalon tért vissza, ám még leépített gyakorlatokat mutatott be, és versenyen kívül indult.

Pesaróban már „élesben” dolgozott, és három 19 pont fölötti gyakorlatától repítve meg is nyerte az összetettet, hiába tornázott remekül riválisa, Margarita Mamun is. A harmadik helyet a thiais-i GP-versenyen sokat rontó, de most tökéletesen összpontosító ukrán Hanna Rizatdinova szerezte meg.

Kudrjavceva a szerenkénti döntőkben már nem indult – a közelgő olimpia fényében érthető az oroszok óvatossága –, így Mamun és Rizatdinova osztozott az aranyérmeken. A kéziszercsapatok között az olaszok „pillangói” megnyerték mindhárom aranyat, kihasználva, hogy a sérülésekkel és rossz formájukkal egyaránt küszködő, összeállításukat átszervező oroszok nem indultak el.

Második felnőtt vk-versenyén vett részt Kis Alexandra, aki a nagyon erős mezőnyben a 43. helyen végzett, több mint öt pontot javítva lisszaboni eredményén. Az MTK elsőéves felnőtt tornásza minden szerrel 16 fölötti pontszámot kapott. A magyar felnőtt kéziszercsapat a 15. lett összetettben, ez volt a Borsányi Patrícia, Ludányi Laura, Mercz Flóra, Németh Virág, Raub Nóra, Wehovszky Vivien összeállítású egység első vk-versenye 2016-ban. A juniorok egyéni csapatversenyében a magyar tornászok (Juhász Anna, Váray Míra) a 11. helyen végeztek.

A világkupa-sorozatban Pesaro után kis szünet következik, április végén ugyanis jön az utolsó kiadó olimpiai helyekről döntő kvalifikációs tesztverseny Rio de Janeiróban.

RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGKUPA, PESARO
Egyéni összetett. 1. Jana Kudrjavceva
(Oroszország) 76.450, 2. Margarita Mamun (Oroszország) 75.900, 3. Hanna Rizatdinova (Ukrajna) 74.550, 4. Szon Jon Dzse (Dél-Korea) 73.900, 5. Dina Averina (Oroszország) 73.500, 6. Melityina Sztanjuta (Fehéroroszország) 72.300, ...43. Kis Alexandra (Magyarország) 65.050.
Szerenkénti döntők. Karika. 1. Mamun 19.100, 2. Rizatdinova 18.650, 3. D. Averina 18.600. Labda. 1. Rizatdinova 18.650, 2. D. Averina és Sztanjuta 18.500-18.500. Buzogány. 1. Mamun 19.100, 2. Szon Jon Dzse 18.550, 3. D. Averina 17.950. Szalag. 1. Rizatdinova 18.600, 2. D. Averina és Szon Jon Dzse 18.550-18.550.

Együttes kéziszercsapat. Összetett. 1. Olaszország 36.200, 2. Bulgária 35.800, 3. Izrael 35.500, 4. Fehéroroszország 35.100, 5. Ukrajna 34.900, 6. Azerbajdzsán 33.750, ...15. Magyarország 30.500. 3 pár buzogány + 2 karika. 1. Olaszország 17.850, 2. Fehéroroszország 17.600, 3. Izrael 17.550. 5 szalag. 1. Olaszország 17.950, 2. Izrael 17.500, 3. Bulgária 17.450.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik