Profi boksz: Golovkin mindig is akarta a Canelo elleni harmadik meccset

Vágólapra másolva!
2022.09.13. 10:35
null
Golovkin és Canelo Álvarez 2017-ben (Fotó: AFP)
Már csak pár nap, és magyar idő szerint vasárnap hajnalban harmadízben is összeméri az erejét a nagyközépsúly vitathatatlan bajnoka, a WBC, WBO, WBA és IBF világbajnoki trónokon ülő – de legutóbb, májusban, Dimitrij Bivoltól félnehézsúlyban vereséget szenvedő – Saul Canelo Álvarez és a kazah Gennagyij Golovkin.

 

Gennagyij Golovkin ugyan már betöltötte a 40. életévét, mégsem érzi úgy, hogy késői lenne számára ez a találkozó.

„Ez a mérkőzés fontos a sportág számára. Egy igazi jutalom a régi rajongóknak, és új szimpatizánsokat is be fog vonzani. Ez a legnagyobb meccs a sportágban, és minden bizonnyal a trilógiánk legjobb ütközete lesz. Ez az a fajta küzdelem, amely az ökölvívást felvirágoztatja. A trilógiák történelmi jelentőségűek, és izgatott vagyok, hogy részese lehetek egynek. Ez elképesztő érzés, és azt is jelenti, hogy az első két meccs annyira jó volt, hogy a szurkolók újra látni akartak minket egymás ellen küzdeni.

Sok engedményt tettem Canelónak, hogy ez a meccs létrejöhessen, mert mindig is azt akartam, hogy harmadszor is megküzdhessünk. Soha nem mondanék le egy bajnoki övről, vagy lépnék át egy másik súlycsoportba, hogy elkerüljek egy ellenfelet. És bár az a négy év, amely eltelt az előző, és a mostani meccsünk között, túl hosszú idő, mégis megkönnyebbültem, hogy Canelo nem várt 50 éves koromig, hogy beleegyezzen a harmadik összecsapásba, mert egy ideig úgy tűnt, hogy ez egy abszolút reális forgatókönyv.”


„Minden a körülöttem lévő embereknek köszönhető” – beszélt sikerei kulcsáról az elmúlt időszak egyik, ha nem a legjobb profi öklözőjének tartott mexikói Saul Canelo Álvarez. „Soha nem tudhatod, mi fog történni, de ha keményen dolgozol, és folyamatosan edzésben vagy, fegyelmezetten élsz, annak meglesz az eredménye.”

Jim Lampley, az HBO korábbi híres kommentátora szerint Álvarez óriási fejlődésen ment át az évek során.

„Canelo lényegesen meghatározóbb és sokoldalúbb bunyós, mint ahogy azt elsőre gondoltam, és pontosan ugyanezt lehet elmondani az edzőjéről, Eddy Reynosóról is. Ők ketten olyanok, mint a tyúk és a tojása. Mindketten olyan jók, amennyire ez csak lehetséges.”

„Úgy érzem, teljesen jól állok a karrieremmel, és minden ideálisan alakult. – beszélt a pályafutásáról Canelo. –Talán a Mayweather elleni meccsel várhattam volna még egy kicsit, amikor már több tapasztalattal rendelkezem, de abból is tanultam.

Imádom a bokszot, és mindent el akarok érni a bunyóban, amit csak lehet. Harcolni akarok a legjobbakkal, az összes bajnokkal, különböző súlycsoportokban, mert számomra fontos az örökségem építése.”


A mérkőzést és a köré épülő gálát magyar idő szerint vasárnap hajnali 2 órától élőben közvetíti a havi 599 forintos előfizetési díjért hazánkban is elérhető DAZN streamingszolgáltató.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik