Párizs 2024: öt állam üzent a NOB-nak az oroszok ügyében

Vágólapra másolva!
2023.03.27. 16:52
null
Illusztráció: AFP
Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének ülése előtt öt ország, Ukrajna, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország ismételten hangsúlyozta, az ukrajnai háború miatt nem támogatja, hogy az orosz és a fehérorosz sportolók visszatérjenek a nemzetközi színtérre.

Közös közleményükben hangsúlyozták, nem változott az álláspontjuk, és nemzetközi versenyeikre változatlanul nem hívják meg az oroszokat és fehéroroszokat. A NOB korábban arra kérte a feleket, hogy vizsgálják felül döntésüket. Az ötkarikás szervezet szerint semleges színekben indulhatnának olyan orosz és fehérorosz sportolók, akik elutasítják az ukrajnai háborút, és maximálisan megfelelnek a doppingszabályzatnak.

Az „ötök” szerint akkor térhetnének vissza a nemzetközi vérkeringésbe az orosz és fehérorosz sportolók, ha Oroszország beszünteti a fehéroroszok által támogatott háborút, továbbá visszaáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása.

A NOB végrehajtó bizottsága kedden ülésezik Lausanne-ban, az egyik fő napirendi pont az orosz és fehérorosz sportolók helyzete lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik