Para-asztalitenisz vk: két arany, két ezüst, három bronz a mérlegünk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 11:15
Két-két arany- és ezüst-, illetve három bronzérmet szereztek a mieink a szlovéniai Laskóban rendezett para-asztalitenisz Világkupa-versenyen.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint a 40-es szorzójú, paralimpiai- és világbajnokokat is felvonultató mezőnyben egyéniben a 8-as sérültségi kategóriában Zborai Gyula a döntőben honfitársát, Csonka Andrást győzte le. Bronzérmes lett Arlóy Zsófia (8) és a londoni aranyérmes Pálos Péter (11).

Csapatban Arlóy norvég társsal nyert, Pálos német partnerrel lett második, a harmadik helyen pedig Csonka és Zborai végzett.

„Gyula egyéni sikere igazi szenzáció, a negyeddöntőben a londoni bronzérmes Emil Anderssont győzte le, a svéd játékos Világkupa-versenyen három éve nem szenvedett egyéniben vereséget – mondta Aranyosi Péter szövetségi kapitány. – Pálos Peti legnagyobb ellenfelétől, egy török játékostól kapott ki, akivel Egerben háromszor is találkozott, az egyéni selejtezőjében a rivális győzött, a döntőben, majd a csapatküzdelmek során mindkétszer három kettőre Peti, ezúttal ugyanilyen arányban a török volt a jobb. Nem történt tragédia, Pálos kipróbált egy új ütőborítást. Elégedett vagyok az eredményekkel, nagyon erős ellenfelekkel találkoztunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik