Para-asztalitenisz: három magyar bronz a szlovéniai világkupaversenyén

Vágólapra másolva!
2023.05.14. 10:28
null
Major Endre, Pálos Péter és Szvitacs Alexa is bronzérmes Szlovéniában (Fotó: asztaliteniszezz.hu)
Szvitacs Alexa, Major Endre és Pálos Péter is bronzérmesként zárta a para-asztaliteniszezők laskói világkupaversenyét.

 

A magyar szövetség tájékoztatása alapján az 51 ország játékosait felvonultató szlovéniai viadalon Major mindhárom csoportellenfelét legyőzte, majd a dél-koreai Pak Szung Dzsúnál is jobbnak bizonyult a negyeddöntőben. A négy között egy másik dél-koreai, Nam Ki Von állta útját kiélezett mérkőzésen.

A kétszeres paralimpiai bajnok Pálos a negyeddöntőben 3:0-ra megverte régi riválisát, a belga Florian Van Ackert, a legjobb négy között viszont 3:0-ra kikapott a lengyel Maciej Makajewtől. A világbajnok Szvitacs Alexa egyik legnagyobb európai ellenfelével, a lengyel Karolina Pekkel szemben maradt alul az elődöntőben 3:1-re.

A páros versenyszámok nem hoztak újabb magyar érmeket: Csonka András és Berecki Dezső duóját egy kínai kettős ejtette ki a negyeddöntőben, Szvitacs a svéd Anja Handennel női párosban ugyancsak egy kínai egységtől kapott ki, míg a Csonka, Szvitacs vegyes párost egy ukrán, török duó búcsúztatta szintén a legjobb nyolc között.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: új nevek a Top 10-bajnokság győzteseinek listáján

Egyéb egyéni
3 órája

Asztalitenisz: ketten maradtak veretlenek a Top 10-bajnokság első napján

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:47

Szvitacs Alexa: A paralimpiai arany még hiányzik, ez motivál, ezzel kelek, ezzel fekszem

Egyéb egyéni
2025.12.04. 13:57

Asztalitenisz: András Csaba kiesett Düsseldorfban

Egyéb egyéni
2025.11.25. 14:06

Para-asztalitenisz Eb: ezüstérmes a Szvitacs, Arlóy duó

Egyéb egyéni
2025.11.25. 13:54

Szvitacs Alexa aranyérmes a para-asztalitenisz Eb-n

Egyéb egyéni
2025.11.23. 16:31

Női asztalitenisz Ek: ellenfeleket kapott a Budaörs a második csoportkörre

Egyéb egyéni
2025.11.21. 17:16

Népsport: az asztalnál rekordokat döntött az ’50-es évek celebje

Népsport
2025.11.18. 07:44
Ezek is érdekelhetik