Padel: a legjobbaktól tanulhatnak a magyar játékosok

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2022.04.28. 19:07
null
Taróczy Balázs, barcelonai főkonzul, Imre László, padel szövetségi kapitány, Pintér Gabriella, a magyar konzulátus munkatársa
A hazai padelsport szakmai fejlődés érdekében Imre László szövetségi kapitány háromhetes képzésen vett részt Barcelona közelében. Prezentációban rögzíti, hogyan vehető át a kinti szemlélet.

 

A honi szövetség első embere, Kerekes Péter vette fel a kapcsolatot a katalán szövetséggel, a kétoldalú szakmai munka beindulásában szerepet vállalt hazánk barcelonai főkonzulja, a korábban párosban kétszeres Grand Slam-győztes teniszező, Taróczy Balázs. Neki is köszönhető, hogy a magyar szövetségi kapitány, Imre László az elmúlt három héten a hétköznapokon a helyi akadémiákon edzhetett, a hétvégéken pedig edzőképző tanfolyamon vehetett részt a két szövetség barter együttműködése keretében. A nyár folyamán a Katalán Szövetség alá tartozó 16-18 éves játékosok Budapestre látogatnak majd, ahol a legjobb magyar U21-es játékosokkal edzenek együtt. Ez kiváló és egyedülálló lehetőség a fiatal magyar versenyzőknek, hogy nemzetközi viszonylatban is összemérjék a tudásukat a velük egykorúakkal.

A spanyolul és angolul jól beszélő 31 éves szakember elmondta, szakmai tanulmányútját elsősorban azért tartja fontosnak, mert azoktól az edzőktől tanulhatott, akik a sportág élvonalába tartoznak. Szaktudásuk és eredményeik a legmagasabb polcra helyezik őket a padel berkein belül, és reményei szerint ebből a tudásból sikerül majd minél többet hazahoznia.

Kiemelte, a tengerparton fekvő comarrugai klubban, a padel castelldefelsi, matarói bázisán, továbbá az FC Barcelona stadionja, a Camp Nou melletti tenisz és padel klubban tett látogatásai során bebizonyosodott, Spanyolország a játék bölcsője, ahonnan építkezni lehet, sőt, kell is. Itt találhatók a legjobb akadémiák, itt edzenek a legjobb profi játékosok, „az impulzusok adva vannak”.

Imre László elmondta, 2020-ban és 2021-ben a szövetség szervezésében, a hivatalos edzőképzés keretében járt már hazánkban Belén Castrillo, a spanyol hölgy irányítása mellett előbbi esztendőben tíz, rá egy évre húsz szakemberrel lett gazdagabb a honi padelélet. „Hazatérve a feladatom, hogy összegezzem a kinti tapasztalatokat. Prezentációt készítek, hogy beavathassam az itthoniakat, a spanyolok milyen szemlélettel, metódussal foglalkoznak a fiatalokkal. Hosszú távon szeretnénk valami hasonlót meghonosítani Magyarországon – mondta a szakvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik