Öttusa: Rióban egy stadionban, öt óra alatt lemehet a verseny

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 14:36
null
Az UIPM szerint valahogy így nézne ki az öttusastadion – és igen, egy pást elég lenne a versenynapon
A riói olimpia öttusaversenyeit egyetlen stadionban, öt óra alatt lebonyolítják, a vívás küzdelmei részben kieséses rendszerben zajlanak – többek között ezt ismertette a sportág jövőjéről szóló nyílt levelében Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke.

 

Az elnök által a szövetség honlapján közzétett levelében egy öttusastadionról ír, amelyben az összes számot meg lehet rendezni, és ez a stadion Rióban mutatkozik be. „Öt óra alatt túljutunk mind az öt tusán, a nézők egy helyen ülve végig tudják követni az eseményeket” – írta Schormann.

A legnagyobb változás a vívást érinti majd: kieséses vívóversenyt rendeznek egyetlen páston, így nem kell többfelé figyelniük a nézőknek. A tusa pontszámának azonban csak az egyik részét adja ez a versenytípus, a másikat a fő verseny előtti napon megrendezendő hagyományos körmérkőzések alapján osztják ki.

Az írás szerint a londoni olimpia egyik sikersztorija volt a futással ötvözött lézeres lövészet, amelyet a jövőben (Rión túl) az úszással is kombinálnának. „A lézeres lövészetnek köszönhetően ez a versenyforma az iskolákban és a strandokon is biztonságosan kivitelezhető lenne."

„Az, hogy a londoni olimpián megnyerhető hat érmen három kontinens hat országa osztozott, azt jelzi, hogy a sportág nagyon is jó állapotban van, világszerte terjeszkedik, és egyre modernebbé válik” – áll a közleményben.

 

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49
Ezek is érdekelhetik