Lettország: szankció az oroszokkal és fehéroroszokkal együtt versenyzőkkel szemben

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 12:58
null
Jelena Ostapenko állami támogatását is megvonták (Fotó: Getty Images)
A Lett Olimpiai Bizottság (LOK) megvonta az állami támogatást öt sportolótól, aki olyan versenyeken indult, amelyeken oroszok és fehéroroszok is részt vettek.

 

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodó insidethegames.biz portál pénteki beszámolója szerint Karlis Lejnieks, a LOK főtitkára megerősítette, hogy – többek között – a 2017-ben Roland Garros-győztes teniszező, Jelena Ostapenko és két profi országúti kerékpáros, Toms Skujin, valamint Kristas Neiland ettől a hónaptól nem részesül támogatásban.

A sportolók abban az esetben kaphatják vissza pénzüket, ha a belügyminisztériummal és az ügyben illetékes szervezetekkel történő tárgyalásokon ezt jóváhagyják.

„Az határozottan nem jó megoldás, hogy a kormány a saját sportolóit támadja” – mondta Kristas Neiland. Az Israel-Premier Tech bringása hozzátette, hogy nem a versenyzőket, hanem a sportszervezeteket kellene felelősségre vonni, mivel csapata a munkaadója, és a versenyzéssel „keresi a kenyerét”, így nincs választási lehetősége.

A parlament korábban a lett csapatokat is eltiltotta azoktól a tornáktól, amelyen oroszok és fehéroroszok is részt vesznek.

Lettország múlt hónapban bojkottal fenyegette meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, amikor a szervezet nyilvánosságra hozta: keresi a lehetőséget, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges státusban részt vehessenek a párizsi olimpián.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik