Gyász: elhunyt Földy László Európa-bajnok asztaliteniszező

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 11:29
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Földy László kétszeres Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes asztaliteniszező, edző, korábbi svájci szövetségi kapitány.

A halálhírt a hazai sportági szövetség jelentette be, és szerdai közleményében emlékeztetett rá, hogy Földy László Eb-n kétszer – 1958-ban és 1960-ban – nyert aranyérmet csapatban, emellett az utóbbi viadalon, Zágrábban egyesben a dobogó harmadik fokára állhatott.

Világbajnokságon 1957-ben és 1959-ben volt az ezüstérmes magyar válogatott tagja, további négy alkalommal pedig bronzérmet vehetett át, kétszer csapatban, míg egyszer-egyszer férfi, illetve vegyes párosban.

Olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Sidó Ferenc, Berczik Zoltán, Kóczián József, Rózsás Péter vagy Pigniczky László.

Versenyzői karrierjét követően Iránban, majd Görögországban edzősködött. Ez után Svájcban telepedett le, s egy ideig az alpesi ország szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.

Földy László évtizedek óta Bázelben élt, ott érte a halál.

Legfrissebb hírek

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
3 órája

Gyász: elhunyt a Debrecen és a Vasas korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
12 órája

Gyász: szerdán temetik T. András Emil egykori sportújságírót

Egyéb egyéni
2025.06.16. 10:25

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24
Ezek is érdekelhetik