Golf: veszélyben a világelső szereplése a US Mastersen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 11:31
A világelső Dustin Johnson szerencsétlen balesetet szenvedett szerda este, így veszélybe került szereplése a csütörtökön rajtoló US Mastersen, a golfozók idei első majorviadalán.

Menedzserének tájékoztatása szerint a verseny favoritja leesett a lépcsőn abban az augustai házban, amelyet a viadal idejére bérel, s csúnyán megütötte a hátát. a lépcsőn abban az augustai házban, amelyet a viadal idejére bérel, s csúnyán megütötte a hátát.

„Most pihen, de elég kényelmetlenül tud csak feküdni – jegyezte meg David Winkle. – Azt a tanácsot kapta, hogy ne mozogjon, rengeteg gyulladáscsökkentőt szed és jegeli a hátát, abban a reményben, hogy pályára tud majd lépni.”

A 32 éves Johnson hosszú ideje nagyszerű formában van, s a viadal első számú esélyeseként érkezett a Mastersre. Az amerikai golfozó legutóbbi három versenyén nem talált legyőzőre, tavalyi kiemelkedő szerepléséért pedig 2016 legjobb férfi játékosának is megválasztották, miután megnyerte többek között a US Opent, élete első majortornáját, s a PGA-sorozat kereseti listáján is az élen zárt.

A legjobbnak járó díjat éppen szerda este, az amerikai sportági szakírók hagyományos gálavacsoráján kellett volna átvennie.

A legendás zöld zakóért folyó Masters csütörtökön veszi kezdetét és vasárnap zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik