Év sportolója: „Magyarország most pótolja be, hogy nem foglalkozott Szelessel”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.13. 16:38
A pécsi Rátgéber Akadémia vezetője, Rátgéber László a közösségi oldalán Szeles Mónikával közös képet osztott meg „Mi újvidékiek” képaláírással. Ennek kapcsán megszólaltattuk a mesteredzőt.

„Szeles Mónika az egyik legsikeresebb magyar sportolónő volt” – szögezte le a Nemzeti Sport Online megkeresésre Rátgéber László rögvest a beszélgetés elején.

„Bátyjával, Zolival nagyon jó barátok voltunk, ugyanabba az iskolába jártunk, egy évvel járt fölöttem, rendszeresen összejártunk– mondta a mesteredző, aki hozzátette, édesapjaik is jól ismerték egymást, és Szeles Mónika is ugyanabba a magyar általános iskolába járt, mint ő és a volt teniszezőnő bátyja.

A korábbi kiváló játékost elmondása szerint 14-15 éves korában látta legutóbb, amikor az egyik jugoszláv ökölvívóval csapott össze a teniszpályán, aki váltig állította, hogy legyőzi Szelest – természetesen ez nem jött össze neki aztán.

Szeles egyéniben kilenc GS-tornát nyert meg, és vezette a női teniszezők világranglistáját is. Rátgéber 1993-ban jött Magyarországra edzősködni, és Szeles Mónika is szóba jött az egyik interjúja során.

„Megkérdezték tőlem, tud-e egyáltalán magyarul” – mondta Rátgéber, jelezve, mennyire nem volt akkor tisztában a közvélemény azzal, hogy a világ egyik legjobb sportolónője magyar.

„Úgy gondolom, Magyarország most rakja helyre, hogy akkor nem foglalkoztak azzal, hogy van egy világsztár sportolónő, aki magyar. Hiszen, ahogyan említettem, azt is megkérdezték tőlem, tud-e egyáltalán magyarul.”

Rátgéber hozzáteszi, hogy Szeles Mónikáról például született szerb nyelvű könyv, de magyarul nem készült el. Most az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán találkoztak újra a felek. Érdeklődtünk, miről beszélgettek egymással.

Mindenki letámadta őt, vele akart beszélgetni. Én újvidékiül szóltam hozzá, amire elmosolyodott, aztán beszéltünk Zoliról, az apukájáról, újvidéki életképekről” – mondta Rátgéber, akit lenyűgözött a gála.

„A gála előtt le a kalappal, a szervezés, a program mind nagyszerű volt, és óriási élmény volt látni, ahogy Szeles Mónika meghatva adja át a díjat Hosszú Katinkának, aki szintén meghatva állt a nagyszínpadon. Erről szól a sport” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

FBI-ügynök kerestetik – S. Tóth János publicisztikája

Kosárlabda
2026.03.01. 23:18

Sportország: jugoszláv kosárkultúra a magyar palánk alatt

Kosárlabda
2026.02.28. 09:07

Rátgéber László: A csúcsteljesítmény egy gondolkodásmód

Kosárlabda
2026.02.26. 14:18

Kosárlabda: Rátgéber László szerint nagy eredmény, hogy az NKA három növendéke is bekerült a magyar válogatottba

Kosárlabda
2026.02.10. 22:34

Élsportolói díjakat adtak át Békéscsabán

Egyéb egyéni
2026.01.28. 16:54

Izgalmasabb ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:31

Kiss Péter Pál: Hálás vagyok, hogy hatodszor is én nyertem

Egyéb egyéni
2026.01.13. 15:27

Csikós Zsóka: Kezdek megbarátkozni a rivaldafénnyel

Kajak-kenu
2026.01.13. 13:52
Ezek is érdekelhetik