HIRDETÉS
HIRDETÉS
BÁLINT MÁTYÁS
BÁLINT MÁTYÁS
2018.01.11 00:29 Frissítve: 2018.01.11 14:20

Teljes egyensúlyban – exkluzív interjú Szeles Mónikával

Szeles Mónika nem szereti a hideget. Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála vendége, a kilencszeres Grand Slam-győztes, újvidéki származású teniszlegenda fázósan húzza össze kabátját a belvárosi szálloda előtt, amíg elkészül róla néhány fotó. Ennek ellenére profin mosolyog, de hát tényleg profi, aki 44 éves korára megélt már mindent.

HIRDETÉS
Tökéletes harmóniában önmagával – vendégünk az egykori újvidéki kislány, a későbbi szupersztár, a 44 éves Szeles Mónika (Fotó: Tumbász Hédi)

 

 

 Baráti segítség
Szeles Mónikát régi baráti viszony fűzi dr. Pákay Péter ügyvédhez, a The Path Sports Management egyik tulajdonosához, nem mellesleg a Magyar Teniszszövetség elnökségi tagjához, akinek a segítségével a kilencszeres Grand Slam-győztes szerbiai-amerikai magyar hölgy az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála egyik díszvendége lesz.
A The Path Sports Management két éve dolgozik a sportmenedzselés területén, ügyfelei között a gálán 2017-es eredményei miatt jelen lévő gátfutó Baji Balázs, továbbá az autóversenyző Michelisz Norbert, a teniszező Gálfi Dalma vagy a vitorlázó Érdi Mária nevét éppúgy ott találjuk, mint a Videoton szerb labdarúgójáét, Danko Lazovicsét. 

17 évesen, 1991-ben már világelső volt, 19 évesen meccs közben hátba szúrta őt egy őrült ellenrajongó, két és fél év elteltével visszatért, és úgy nyerte meg az Australian Opent, hogy közben folyamatosan küzdött a merénylet miatti démonaival, és imádott édesapját is elveszítette. Utolsó profi meccsét 29 évesen, 2003-ban játszotta, ezt követően sikerült megbékélnie saját magával és a vele történtekkel, leküzdenie étkezési zavarait és elkezdeni a tenisz utáni boldog, kiegyensúlyozott életet. Azóta minden idők egyik legjobb teniszezőjéből lefegyverzően kedves, mosolygós, kiegyensúlyozott, közvetlen hölgy vált, aki inspirációul szolgálhat mindenkinek arra, hogy az életben minden nehézségből van kiút.

– Hibátlanul tud felszólításra mosolyogni.
– Ó, megtanítottak rá – mosolygott ekkor már teljesen őszintén Szeles Mónika. – Amikor a Dancing with the Starsban, az amerikai celebtáncos show-műsorban szerepeltem, belém nevelték, milyen a tökéletes kameramosoly.

– Nem félt, hogy béna lesz a parketten?
– Dehogynem, és aztán béna is voltam. Egyszerűen nem éreztem az ütemet. De az embernek ki kell lépnie olykor a komfortzónájából.

– Az interjúkkal hasonló a helyzet? Szereti őket?
– Megszoktam – volt rá időm tízéves korom óta. Meg aztán ha valamiről úgy érzem, már nem szeretem csinálni, akkor úgyis abbahagyom.

– A tenisszel is így volt?
– Azt a szervezetem nem bírta már profi szinten. Ám mindig imádtam teniszezni, és ez a legfontosabb. A fiataloknak, akik tanácsot kérnek tőlem, mindig azt mondom, maguk miatt csinálják, azért, mert élvezik, ne a szüleik vagy bármiféle elvárás miatt – de közben semmiképp se hanyagolják el a tanulást, mert ha harminc évig játszanak, akkor is jön még legalább harminc év utána, amikor nem fognak.

– Mit élvezett a teniszben?
– Az elején azt, hogy apukámmal lehettem közben – sokáig az volt a fő motivációm, hogy őt megverjem. Pedig lehettem volna műkorcsolyázó is, jártam is Újvidéken korizni, de ötkor kellett kelnem hozzá, hideg is volt – és nem is lettem volna ilyen sikeres benne. A tenisz jobban illett a személyiségemhez, meg aztán ott csak rajtad múlik, mit érsz el, ha a tie-breaket megnyered nyolc hatra, akkor győztél. Műkorcsolyában meg az is számít, milyen országból jössz, mit gondolnak rólad a bírók… Szóval, jobb volt ez így.

A PROFIK KÖZÖTT NINCS BARÁTSÁG

– Azzal együtt is, hogy mennyi áldozatot kellett hoznia?
– Sok sportoló panaszolja, hogy nehéz volt a gyerekkora, hiszen mindig korlátok között kellett maradnia az edzések, a versenyek és az iskola háromszögében, de én élveztem. Lehet, hogy azért, mert tizenegy évesen már Floridában találtam magam Nick Bollettieri akadémiáján, és nem is igen tudtam, hogy élhetnék másképp is – szerettem, amit csinálok, és jól éreztem magam, ráadásul ott még lehetett új barátokat szerezni.

– A profi mezőnyben már nem lehetett?
– Á, ott hatalmas a versengés és mindenki saját magával van elfoglalva, ráadásul nem is tudsz úgy küzdeni, ahogyan kellene, ha közben egy közeli barátod áll a háló túloldalán egy Grand Slam-döntőben. A visszavonulásunk után barátkoztunk össze igazán néhány lánnyal, és így legalább mindannyiunknak van kivel beszélgetnünk a korábbi életünkről – az élsporton kívüli barátaim kevésbé érzik át, mit jelentett, hogy évtizedekig a tenisz töltötte ki az életünket.

– Már az elején sem lehetett könnyű elszakadnia a családjától és átkerülni Jugoszláviából az Egyesült Államokba.
– Egy ideig laktam előtte Németországban, edzettem Olaszországban is, tehát nem volt annyira drasztikus a váltás. De azért mikor másfél évig nem láttam a szüleimet, sok este sírtam tele a párnámat, és vártam az egy alkalmat havonta, amikor bedobáltam egy csomó negyeddollárost a telefonba, hogy öt percet beszélhessek velük. Viszont éreztem a támogatásukat, a szeretetüket, és tudtam, hogy meg akarok nyerni minden labdamenetet – aztán csak csináltam, ami ehhez kellett.

A FAL ELLEN JÁTSZIK LEGSZÍVESEBBEN

– Már kisgyerekként is ennyire tudatos volt?
– A feladataimat mindig maximálisan akartam elvégezni, jól is tanultam és a pályán is beleadtam mindent. Amikor úgy tizennégy évesen az első meccsemet játszottam Chris Evert ellen, szíven ütött, mennyire másként néz ki egy profi teniszező, mint én, a kislány, aki ha elment egy tornára, még a McDonald’sban evett  és kólát ivott. És akkor fokozatosan leszoktattam magam az egészségtelen táplálkozásról, mert láttam, mennyire fegyelmezettek azok, akiket le akartam győzni. Már korábban, otthon, Újvidéken is elmentem falazni reggelente, simán csak ütögetni a labdát – és azt élveztem a legjobban! Később az első rendes keresetemből is egy falat építtettem magamnak, hogy bármikor gyakorolhassak. A mai napig a beton ellen szeretek legjobban teniszezni – fura, igaz? Ha ezt elárulnám egy mai fiatalnak, csak mosolyogna, hogy Mónikát milyen gyorsan utolérte az öregedés…

– Sosem gondolkodott rajta, miért lett magányos típus?
– Létezik ilyen ember is, olyan is – én éppenséggel ilyen vagyok. Szerettem magamban lenni, egyedül csinálni a dolgomat – csapatsportokban nem is vittem volna semmire. Így is rengeteg élmény ért, ahogy felnőttem a teniszben: jöttek a versenyek, elkezdtem nyerni, elkezdtek odafigyelni rám, engem meg vitt a lendület. Már tizenöt évesen profinak álltam, és csak mentem, mentem…

– Fel tudta mérni valamennyire tizenévesen, mi történik önnel?
– Időm sem volt gondolkozni rajta. Napi hat-hét óra edzés, négy-öt óra iskola, még két-három óra tanulás, hétvégéken versenyek, miközben mindenki más is ezt csinálja körülötted – csak futsz a mókuskerékben. Amikor pedig elkezdtem a felnőttek közt versenyezni, akkor tizenegy és fél hónapig tartott a szezon, egyik héten itt játszottam, a másikon ott – megint nem volt szünet. De élveztem, hogy sikerélményem van.

– Pedig a tenisz attól kemény sport, hogy a győztest leszámítva minden tornáról mindenki szomorúan, a vereség élményével megy haza.
– A profi léthez ez is hozzátartozik. A hozzám forduló gyerekeknek is mindig elmondom, hogy csak egy Serena Williams, egy Marija Sarapova van, akik mindig ott tudnak lenni a csúcson, ám ettől még női teniszezőként akkor is meg tudod csinálni a szerencsédet, ha ötvenedik vagy a világranglistán. Csak el kell fogadnod, hogy nem csak diadal és öröm létezik, ahogy az Instagramon látszik, hanem lesznek csalódásaid is. Persze ettől még én is utáltam veszíteni, mindig nagyon a szívemre vettem, ha kikaptam, de talán ez is vitt előre. Kérdezzen meg bárkit az éljátékosok közül, szerintem mind gyűlölik a vereséget: még Roger Federer is hiába tűnik mindig könnyednek és lazának, közben gyűlöl veszíteni. Mind emberek vagyunk, sikerekkel, kudarcokkal.

– Ha most lenne tizenöt éves, teniszezne?
– Szerintem élvezném. Nem véletlen, hogy a maiak már simán eljátszanak harmincöt éves korukig. Rövidebb a versenynaptár, sokkal profibbak a körülmények, a táplálkozás, az erőnléti munka, a regeneráció – az én időmben elképzelhetetlen lett volna, hogy a saját gyúróm velem utazzon, ketten voltunk az edzőmmel, és annyi. Az is igaz viszont, hogy akkoriban kisebb volt a médiafelhajtás, nem volt Twitter meg Instagram, most meg mindenki mindig szem előtt van – ezt nehezebb lehet kezelni, bár cserébe az internetnek hála könnyebb tartani a kapcsolatot a szeretteiddel. Már nem kellenek a negyeddollárosok…

– Látszik az arcán, a gesztusain, ahogy beszél, hogy még mindig szereti a teniszt – nehezen is hagyta abba annak idején. Nehéz volt elszakadni a pályától?
– Inkább egy másik életritmust megszokni volt nehezebb, ellenben azt nagyon élveztem, hogy lett egy kis szabadságom. Végre nemcsak a hoteleket és a teniszpályákat láttam a világ legszebb városaiból, hanem turistáskodhattam is. Bárhol megvacsorázhattam, nem kellett félnem, hogy ételmérgezést kapok és másnap nem tudok játszani, sőt, harmincegy évesen megittam életem első kávéját is!

– De azért még rendszeresen játszik?
– Hobbiból még igen, bár sajnos már elég gyengén, a mozgásom nem a régi. Néhány játékost mentorálok, kikérik a véleményemet, a tanácsaimat, rendezek kisebb edzőtáborokat fiataloknak, eljárok tornákra vagy olyan rendezvényekre, mint ez a mostani gála.

SEGÍTENI SZERETNE A SORSTÁRSAIN

– És ez kitölti az életét?
– Van más is. Imádok utazni, emellett előadásokat, tréningeket tartok fitnesz, wellness, testi és lelki egészség témában. Van tapasztalatom… Fiatalon jó formában voltam, aztán amikor visszatértem a támadás után, eléggé meghíztam, utána pedig rengeteget hullámzott a súlyom, és csak az utóbbi tizenkét évben vagyok egyensúlyban – most pedig igyekszem segíteni másoknak, hogy ők is megtalálják ezt az egyensúlyt. Emlékszem, mennyire sokáig tartott eljutnom oda, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és azt is, hogy egy nő számára ez mennyire nehéz – sokan nem is élik az életüket, mert túlságosan is arra figyelnek, hogy úgy nézzenek ki, ahogyan megkívánják tőlük. Nekem is nagyon jót tett volna, ha húszéves koromban valaki leültet és elmagyarázza, hogyan léphetek ki ebből, és hogy nem kell elveszítenem több mint tíz évet az életemből, nem kell küszködnöm a súlyommal, a rossz érzéseimmel. Hogy nem kell hagynom, hogy rám telepedjenek a problémáim.

– Azt mennyire volt nehéz feldolgoznia, hogy amikor 1995-ben, a merénylet után két és fél évvel visszatért, már nem volt annyira sikeres, mint előtte, mikor csaknem két évig vezette a világranglistát?
– Még akkor is csak huszonegy és fél éves voltam, és nem is tudtam, mire számítsak. Három hónappal azelőtt vettem először egyáltalán ütőt a kezembe, hogy lejátszottam az első meccsemet a történtek óta… A testem talán még nem állt teljesen készen – alighanem túl hamar kezdtem újra versenyezni. De nagyon sokat hagytam ki, és nem volt kitől tanácsot kérnem, hogyan kell kezelni egy ilyen szituációt. A mai eszemmel már nem mindent csinálnék ugyanúgy, de az élet erről szól – mindenből tanulunk. Huszonegy éves fejjel próbáltam azt tenni, amit akkor a leghelyesebbnek tartottam.

– Mikor jött rá, hogyan tudja leküzdeni a démonait?
– Amikor eldőlt, hogy 2004-ben a sérülések miatt hosszú időre le kell raknom az ütőt, és végre levegőhöz jutottam, nem kergettem a ranglistahelyezésemet, nem szaladgáltam tornáról tornára. Sokat gondolkodtam magamról, tanácsot kértem más női sportolóktól, más generációk tagjaitól is, és szép lassan megláttam a kiutat. Ezt szeretném megmutatni másoknak is – hogy mindez lehetséges, még ha hosszú folyamat is. Persze sosincs vége, nekem is oda kell figyelnem magamra most is, mert az életben bármikor jöhet egy újabb csapás – apukám, aki rákban halt meg, a legjobb példa erre… Természetes, hogy vannak jobb és rosszabb időszakok – az a legfontosabb, hogy általában jól érezzük magunkat a bőrünkben, és akkor át tudjuk vészelni, tudjuk kezelni a nehézségeket is. Az én életem is kerek egész, ám néha kizökken a rendes kerékvágásból, és olyankor gyorsan próbálom visszaterelni a helyére.

– Tudatosan figyeli saját magát?
– Évente néhányszor megkérdezem magamtól: Mónika, szereted, amit csinálsz, jó felé megy az életed? És ha úgy érzem, valami nem stimmel, akkor változtatok. Annyiból persze szerencsém van, hogy a tenisznek köszönhetően megengedhetem magamnak, hogy csak azzal foglalkozzak, amivel valóban szeretnék.

 Csodálja a fogyatékos sportolókat

Szeles Mónika az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála egyik díszvendége, aki a legjobb női sportolónak járó díjat adja át a csütörtöki rendezvényen.
„Mindig hatalmas élmény egy ilyen gála, és számomra megtiszteltetés, hogy én adhatom át az egyik díjat, már csak azért is, mert mindhárom jelölt fantasztikus versenyző – mondta Szeles Mónika. – Babos Tímea pályafutását kísérem a legnagyobb figyelemmel, tavaly itt voltam a budapesti WTA-tornán is, amelyet megnyert, követem az eredményeit. Hosszú Katinka méltán világhírű, de az úszásnak egyébként is nagy hagyományai vannak Magyarországon, és nekem személyes emlékem is, hogy amikor 1991-ben Perthben volt a világbajnokság, épp ott játszottunk a Hopman-kupán, összeismerkedtünk a mi generációnk versenyzőivel, Egerszegi Krisztinával, Szabó Tündével. És Márton Anita is olyan sportágban a világ egyik legjobbja, amelyet mindenütt űznek – jó is, hogy nem nekem kell kiválasztanom a nyertest hármuk közül, mert nagy bajban lennék… És fantasztikus dolognak tartom, hogy a fogyatékosokat is díjazzák a gálán – csodálom ezeket az embereket. Játszottam kerekesszékes teniszezők ellen, és mindig lenyűgözött, hogy mennyire szeretik, amit csinálnak – sok sportolónak több időt kellene töltenie velük, hogy meglássák, milyen az, amikor valaki tényleg szenvedélyesen szereti a sportot, amelyet űz.”

A 2017-es Asbóth József Emlékév lezárásaként a Magyar Teniszszövetség vezetői, Szűcs Lajos elnök és Richter Attila főtitkár Szeles Mónikával és Szöllősi György MSÚSZ-elnökkel emlékplakettet adtak át Ruszanov Andrásnak (jobbra), a Münchenben élő Asbóth család képviselőjének az Év Sportolója Gála előestéjén Budapesten

 

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.12 23:42:03

Tenisz RUSZANOV ANDRÁS

ALAPVONAL. A helyi lakosokkal együtt, nyakig piszkosan, épülettől épületig járva, ha kellett a tengernyi szemetet pakolta, ha a szükség úgy hozta, sarat söpört vagy takarított, és – talán a legfontosabb – a jelenlétével reményt sugárzott.

2018.10.10 23:31:32

Tenisz IGLÓI-NAGY István

ALAPVONAL. Nem biztos, hogy mindenki tudja: a fogadási csalás gyanúját felvető esetek nagyjából háromnegyede teniszmeccsekhez kötődik.

2018.09.16 23:19:34

Tenisz GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. A nagy bravúrok által elért szint megtartásához Fucsovics Mártonra is szükség lesz.

2018.09.16 16:28:57

Tenisz HARMATH ÁKOS (közvetítés)

Piros Zsombor nem tudta megismételni pénteki teljesítményét, 3–2-es cseh győzelem.

2018.09.16 12:47:48

Tenisz KLEIN RON (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (közvetítés)

Valkusz Máté Jirí Vesely ellen lépett pályára és egy szettnyi jó játékot követően kikapott Jirí Veselytől.

HIRDETÉS
HIRDETÉS