Európai Játékok: sportlövészetben Tátrai indul, Jákó visszalépett

Vágólapra másolva!
2023.06.05. 12:50
null
Tátrai Miklós bekerült a csapatba (Fotó: Nemzeti Sport)
Létszámában nem, összetételében viszont változott a június 21-én kezdődő lengyelországi Európai Játékokon szereplő magyar sportlövő-válogatott, miután Jákó Miriam visszalépett, Tátrai Miklós viszont bekerült a csapatba.

 

Herczegh Szabolcs szövetségi kapitány hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy a 19 éves Jákó érettségije miatt mondta le az EJ-szereplést, így női pisztolyban Major Veronika, Csonka Zsófia és Sike Renáta képviseli a magyar színeket.

Jákó kiválásával párhuzamosan a tavalyi légfegyveres Európa-bajnokságon bronzérmes Tátrai Miklós viszont kvótát kapott a multisport eseményre, melyen minden olimpiai számban egy-egy párizsi kvóta talál gazdára.

A szakvezető a személyi változások mellett arról is beszélt, hogy egyelőre komoly bizonytalanságban van a magyar szövetség a tekintetben, hogy a versenyzők hány számban indulhatnak a wroclawi versenyen. Az eredeti kiírás szerint a kvótát szerzett lövők keresztbe versenyezhetnének más számban is, ám ez jelenleg nem biztos, mivel csak abban lehetett nevezni, amelyben a kvalifikációt megszerezték. Herczegh Szabolcs tájékoztatása szerint a további indulási lehetőségekről később születik döntés, de határidőt erre nem adtak az illetékesek.

Jelenleg például még kérdéses, hogy az egyaránt 50 méteren, összetettben kvótát nyerő Péni István és Pekler Zalán légpuskában lőállásba léphet-e, bár a kapitány szerint az ő esetükben nagyon valószínű, mivel a 10 méteres rangsorban is előkelő helyen állnak. Ugyanígy a sportpisztolyban kvótás Major Veronika légpisztolyos versenyzése sem vehető még biztosra.

Herczegh Szabolcs a vasárnap zárult világbajnoki válogatókról is beszélt. Szavai szerint a két hétvégén rendezett dupla versenyen több kimagasló eredmény is született, egyúttal megfelelő képet kapott arról, hogy ki volt az, aki kiegyensúlyozottan lőtt, és ki volt az, aki egy-egy versenyre tudta „felszívni” magát. Azt is megjegyezte, hogy mivel a hagyományoktól eltérően idén külön rendezik a junior és a felnőtt vb-t, a fiatalabbak közül a legjobbaknak lehetőségük volt a felnőttcsapatba is bekerülni. A kapitány külön kiemelte a BHSE fiatal pisztolyosát, Rédecsi Mátét, aki gyorstüzelő pisztolyban és légpisztolyban is kiemelkedően szerepelt. Előbbiben junior országos csúcsot lőtt 574 körrel, míg légpisztolyban másfél hete 579, az előző hétvégén 580 kör volt a legjobbja.

Hozzátette, a válogató rangsora egyértelműnek tűnik, s a világbajnoki csapat jövő szerdán lesz hivatalos, miután dönt róla a magyar szövetség elnöksége.

A Krakkó központtal, Kis-Lengyelország régióban sorra kerülő Európai Játékokon 29 sportágban zajlanak majd versenyek, 12-ben egyben Európa-bajnokságra kerül sor június 21. és július 2. között.

EURÓPAI JÁTÉKOK, KRAKKÓ
SPORTLÖVÉSZET
A magyar indulók és biztos versenyszámaik (a szövetség tájékoztatása szerint)

Férfiak
Puska: Pekler Zalán (összetett), Péni István (összetett), Hammerl Soma (csapat)
Pisztoly: Tátrai Miklós (légpisztoly), Bartók Csaba (gyorstüzelőpisztoly)
Nők
Puska: Bajos Gitta (légpuska csapat), Dénes Eszter (légpuska egyéni, csapat), Lovász Dorina (összetett csapat), Mészáros Eszter (légpuska egyéni, csapat)
Pisztoly: Csonka Zsófia (légpisztoly), Major Veronika (sportpisztoly), Sike Renáta (sportpisztoly)
Trap: Tömör-Tones Petra
Skeet: Pongrátz Bianka

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik