EJ, sportlövészet: aranyéremért lőhet a férfi légpuskás csapat

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 15:37
null
Pekler Zalán (Fotó: Földi Imre, archív)
A Hammerl Soma, Pekler Zalán, Péni István összeállítású magyar csapat bejutott a férfi légpuskások csapatversenyének döntőjébe szombaton az Európai Játékok Wroclawban zajló sportlövő versenyén és a horvát hármassal csap majd össze az aranyéremért.

 

A csapatverseny egyik nagy kérdése az volt, hogy a pénteki egyéni versenyben a döntőről egyaránt lemaradt Pekler Zalán és Péni István miként tudta túltenni magát a csalódáson, mivel mindkettejük egyértelmű célja a fináléba kerülés és az olimpiai kvótaszerzés volt.

A csapatverseny első szakaszában nyújtott teljesítményük alapján elmondható, hogy sikerült továbblépniük a kudarcon, mert mindketten jól lőttek. Pekler Zalán különösen „elemében volt”, a komáromiak világranglista-vezetője ugyanis 316.4 körrel zárta saját 30 lövését, amihez Péni 314.3-at, Hammerl pedig 310-et tett hozzá, 940.7 körös összeteljesítményükkel pedig a 11 csapatos mezőny hatodik helyén jutottak tovább a legjobb nyolcat felvonultató második szakaszba.

A 20-20-20 lövéses folytatásban Pekler tartotta kiváló formáját (212.1 kör) és Péni is jól lőtt (209.6 kör), így Hammerl hiába volt kicsit visszafogottabb (206.6 kör), a csapat 628.3 körös eredménnyel az első helyen zárt és készülhet a horvátok elleni 16.15 órakor kezdődő aranymeccsre.

Szombaton korábban a Jákó Miriam, Major Veronika, Sike Renáta összeállítású női légpisztolyos csapat az ötödik helyen zárt, míg a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter összetételű női légpuskás csapat 15 órakor kezdte meg szereplését.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar férfi légpisztolyos

Egyéb egyéni
11 órája

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban tizedikek

Egyéb egyéni
13 órája

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
14 órája

Sportlövő-vb: egyik magyar páros sem lőhet az érmekért a légpuska vegyes csapatoknál

Egyéb egyéni
2025.11.09. 10:38

Sportlövő-vb: Pekler Zalán hatodik légpuskában

Egyéb egyéni
2025.11.08. 18:16

Bronzérmes a férfi légpuskás csapat a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:59

Sportlövő-vb: nem jutott döntőbe magyar női légpuskás

Egyéb egyéni
2025.11.08. 12:59

A formaidőzítést is tesztelik puskásaink a vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 09:50
Ezek is érdekelhetik