Dopping: nem elemzik újra a sílövők szocsi olimpiai mintáit

Vágólapra másolva!
2016.02.17. 14:02
A Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) – alelnökének keddi állításával ellentétben – nem fogja kérni a 2014-es szocsi téli olimpián levett minták újraelemzését az oroszországi doppingellenőrző laboratóriummal kapcsolatban felmerült vádak miatt.

Az IBU elnöke, Anders Besseberg szerdán beszélt erről, cáfolva James Carrabre alelnök keddi szavait. Besseberg azzal indokolta mindezt, hogy az olimpiai időszakban a tesztelések a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hatáskörébe tartoznak, így az újraelemzéseket nem az IBU-nak kell kérnie.

„Carrabre arról beszélt, hogy ő mit szeretne, ám azt tudni kell, hogy az ötkarikás játékokon végzett vizsgálatok nem tartoznak a felelősségi körünkbe” – nyilatkozta Besseberg. Hozzátette ugyanakkor: ha Carrabre az IBU márciusi végrehajtó bizottsági ülésén javasolja, hogy a szövetség forduljon a NOB-hoz az ügyben, a tagok biztosan támogatni fogják majd.

A szocsi olimpiával kapcsolatos aggályok azért erősödtek fel az utóbbi időben, mert a WADA múlt év végén közzétett jelentése szerint a szocsi laboratóriumba beszivárogtak az orosz biztonsági szervezetek, és a megfélemlítés légköre uralkodott.

A WADA a jelentését a több mint egy éve kirobbant orosz – elsősorban atlétákat érintő – doppingbotránnyal kapcsolatban készítette el, és a szocsi labor mellett a moszkvait is bírálta, sőt utóbbinak el is vette az engedélyét.

A sílövészet vezetői azért is szólaltak meg külön az ügyben, mert a sportágban nem ritkák a doppingesetek, és több orosz biatlonos akadt fenn a teszteléseken az elmúlt időszakban, köztük a korábbi világbajnok Jekatyerina Jurjeva is.

„Nem titok, hogy a pozitív esetek túlnyomó többsége a kelet-európai országok versenyzőit érinti, de nem csupán az orosz sportolókat” – mondta Anders Besseberg, hozzátéve, hogy az IBU doppingellenőrző rendszere kiválóan működik, elsősorban ennek köszönhető, hogy sok csalót sikerül elkapni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik