Csupasport: a futóhölgyek szárnyalnak a VérCsén!

V. SZ.V. SZ.
2021.06.06. 18:56
Újabb pályacsúcs a VérCse instant terepversenyen. A Csupasporton nem is olyan régen számoltunk be Varga Szilvia remek teljesítéséről, ám most már Arany Enikő vezeti a hölgyek rangsorát 13:05:13 órás idővel!

Néhány napja számoltunk be arról, hogy Varga Szilvia megdöntötte a VérCse 100 női pályacsúcsát, de máris új hölgy került az élre Arany Enikő személyében, aki 13:05:13 órás idővel teljesítette a 105 kilométeres kihívást. Vele beszélgettünk.

„Az év elején döntöttem el, hogy szeretném teljesíteni a VérCsét, ezért egyre többet futottam terepen. Kifejezetten jól mentek az edzések, és február-március környékén felöltött bennem, hogy megdöntöm a pályacsúcsot, amely akkor még tizenhárom és fél óra körül volt – mondta a Csupasportnak Arany Enikő. – Három héttel a tervezett rajtom előtt Varga Szilvia is lefutotta a távot, és láttam, hogy nagyon szép eredménnyel megjavította ezt az időt, ami ugyan nem vette el a kedvem, sőt inkább inspirált, de azt gondoltam, hogy a pályacsúcs esélye elszállt. Végül úgy voltam vele, talán nem is ez a lényeg. Beszéltem is Szilvivel, milyen jó is az, hogy picit beindult a futóélet.”

A teljes anyagot elolvashatják a Csupasporton, ahol beszámolunk egy martonvásári futásról is, amely nemcsak a veronai buszbaleset két áldozatának állít emléket, de a szervezők összekapcsolják egy gyűjtéssel, amely kollégánk családjának megsegítéséért zajlik.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12